30.Egy barátság kezdete...

 

 

A szobában ott volt Jenna, Eleanor, Danielle és Nathan.

-          Szép reggelt. –mosolygott halványan Eleanor.

-          Istenem felébredt! –kiáltott Jenna.

-          Halkabban. –könyörögtem alig hallhatóan.

-          Rendben.– simított végig a hajamon Danielle. Nagyon jól esett, hogy ilyen megértő. Mérhetetlen kedvesség áradt belőle annak ellenére is, hogy nem ismert.

-          Faith borzasztóan sajnáljuk, de mennünk kell. –lépett az ágy mellé Nath.

-          Maradunk. –mondta Jenna. Pillantása szinte átfúrta. Nath tétován beletúrt a hajába és várt.

-          Menjetek csak, interjú van ma a fiúknak. Megértelek.–mondtam biztatóan. Jenna és Nath meggyötört arcát látva elfogott a kétségbeesés. Nem emlékeztem tisztán a tegnapi részletekre, minden összemosódott. De valami mégis derengett egy gipszelt lábról. Majd megnézem, ha elmentek…

-          Mi addig itt maradunk. Nem sietünk sehová. –kuncogott Eleanor. Közelebb húzta a székét az ágyhoz, közvetlenül a Danielle széke mellé, és leült.

-          Köszönöm. –suttogtam feléjük miután a barátaim távoztak. Jenna kérette magát, de úgy sem segíthetett.

-          Én bemutatkozok. Több mint valószínű, hogy ismerős a nevem: Danielle Peazer. Ő itt Eleanor Calder. –mosolygott.

-          Fait Smith. Örvendek. –mosolyogtam vissza rájuk.

-          Louis barátnője én meg egy táncos. –tette még hozzá Danielle egy keserű mosoly kíséretében.

-          Szóval igaz, hogy szakítottatok? –kérdeztem rá tapintatlanul.

-          Igen…–sóhajtott. Eleanor Danielle térdére helyezte a kezét.

-          Sajnálom…–kértem elnézést az iménti faragatlanságom miatt. –Bocsánat nem akarok tolakodó lenni.

-          Nincs semmi baj. Nem ment. Mellesleg így jobb mindkettőnknek. –jegyezte meg Danielle. Szemét elhomályosították a kitörni készülő könnyek.

-          Rohadt életbe! Én még nyomorékon is az emberek lelkébe taposok. Még egyszer bocsánat. –fújtam ki mérgesen a levegőt. Erőt vettem magamon és függőleges helyzetbe tornáztam magam.

-          Beszélgessünk vidámabb dolgokról. –váltott témát Eleanor. Levakarhatatlan vigyorral ült velem szemben. Valahogy nem értettem, hogy miért utálják őket. Gyönyörűek –az nem kétség– intelligensek, és nagyon kedvesek. Irigyelni való emberek. Talán ez is az oka, amiért gyűlölik őket, és hogy valamelyik taggal járnak a bandából.

Az elkövetkezendő egy órában megismerkedtem a két lánnyal. Nem csalódtam bennünk. Igaznak bizonyult az a tény, hogy Eleanor Louis megfelelője… lányban. Bolondos akár csak Louis mindent pozitív dolognak fog fel. Talán ezért is könnyebb neki feldolgozni a rajongók támadásait. Daniellet- érzékenyebbnek és sebezhetőnek látom. Tökéletes és még is meg akar felelni valakinek. Próbálja elhitetni, hogy erős és nem kell megfelelnie senkinek, de csalfa látszatot kelt.

-          Nézzétek. Kaptam Lou-tól egy üzenetet. Elmegyünk vacsorázni. Ha nem bánjátok én…–nézett bocsánat kérően felváltva rám és Daniellre.

-          …menj csak. –bólintott Danielle. –Ha visszaértél találkozunk. Én beszélgetek Faith-tel.

Most már csak kettesben maradtunk. Hallgatásba burkolóztam. Eltávozása olyan érzést keltett, mintha a jókedv és az optimizmust magával vitte volna.

Csendben méregettük egymást. Danielle hirtelen teljesen váratlanul megszólalt. Hangjára ijedten kaptam fel a fejem.

-          A rajongók megfenyegetnek. Szidnak. Csúfnak és alkalmatlannak neveznek a barátnő szerepre. Nehéz elviselni. A távolság sem segítette a kapcsolatunkat Liammel (ez az első, hogy említette a nevét). Sőt inkább szakadékot emel közénk. Én átugrottam. Minden egyes alkalommal erőre és bátorságra volt szükségem. Néha könnyedén átlibbentem felette. Máskor küzdelmet folytattam, hogy ne essek a szakadékba. Én belefáradtam. Kiakadtam és nehezen kezelhető vagyok. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak.

-          Ne okold magad Danielle. Ember vagy. Nem robot természetes, hogy vannak érzéseid. –reagáltam.

-          Köszönöm. De ennek már vége. Sajnos. –sóhajtott. Láthatólag megkönnyebbült. Kiadta magából a problémáit.

-          Már ha a szerelemnél tartunk. Mi van Harryvel? –szegezte nekem a kérdést.

-          Szerelem? –nevettem hisztérikusan. Megmozdultam, hogy kényelmesebb pozíciót vegyek fel. A mozgolódás hatására a lábamban les fájdalom hasított. A fájdalom kiült arcomra, felszisszentem.

-          Én érzem, hogy van valami bizsergés köztetek. Nagyon ideges volt, amikor behoztunk nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Nem evett nem ivott. Csak ült a másik szobában.

„Jellemző” –gondoltam magamban.

-          Bejön, mint pasi, és kész. Szerintem a többiek is aggódtak miattam, nem csak Harry. –mondtam lesütött szemekkel. Nem tudtam Danielle szemébe nézni. Éreztem, hogy ál tát rajtam. A szemeimen keresztül belelát a lelkembe.

-          Én nyílt lapokkal játszok. Én meséltem, most te jössz. Csattant el csók? –feszegette Dan a témát.

-          Több is. –sóhajtottam fel. Jól esett valakivel megbeszélni, mert nyomta a lelkem és bünősnek éreztem magam a titkolózás miatt.

Danielle a válaszomra elégedetten elmosolyodott és diadalittasan dőlt előrébb:

-          Jártok?

-          Nem.

-          Biztos?- húzta fel a szemöldökét.

-          Danielle: nem. És ne csináld ezt, mert idegesít. –szóltam rá kuncogva.

-          Tudják a többiek?

-          Nem csak te tudsz róla. –jegyeztem meg nagy hangsúllyal a „te” részt.

-          Cipzár a számon. –mosolygott pajkosan.

Még beszélgettünk. Valaki kopogott az ajtón.

-          Bejöhetek? –dugta be a fejét Harry.

-          Persze. –válaszolt helyettem is Danielle. Harry nyomában rögtön Liam és Zayn jelent meg.

Danielle idegesen rám pillantott, majd Liamre.

-          Én mentem is. Sziasztok, srácok! –pattant fel és sietve távozott.

-          Szia! –intett Zayn és Harry. Liam gondolataival gyötörten bámulta a földet. Látni lehetett, hogy a gondolatai cikáznak a fejében sarkon fordult és eltűnt.

-          Tuti Danielle után megy. –vigyorgott kajánul Zayn.

Maguk alá húzták a székeket.

-          Jól vagy? –érdeklődött Zayn.

-          Igen. A viszonyokhoz képest. Ti mit csináltatok ma? –mosolyogtam rá. Tekintetemmel a szemkontaktust kerestem Harryvel.

-          Nézd. –tűrte fel a blúza ujját. Zayn, egy újabb tetkóját mutatta meg. – Jó mi?

-          Nagyon jó. – végig húztam az ujjaim a piros bőrfelületen. –Miért vetted le a kötést?

-          Zavart, de visszateszem. –méregette az új szerzeményét.

-          Harry nem mutatod meg a tiéd? –fordult a göndörhöz.

-          De. –pattant fel. Levette a rövid ujjú pólóját és megmutatta.

-          Ez gyönyörű. –csodálkoztam. –Ennek van jelentése is?

-          Van. –bólintott.

-          De nem mondja el, mert bla bla bla...–grimaszolt Zayn.

-          Hallgass!- borzolta össze Zayn belőtt séróját. Jenna biztosan sokat szenvedett vele. Futott át a gondolat.
- Mentem csatlakozok Niall-hoz. Éhes vagyok. –állt fel Zayn.

-          Hozzak valamit nektek? Harry neked dupla adag jár. –fordult vissza.

-          Jó csak siess. –mondta unottan Harry.

-          Elment? –kérdezte Harry.Bólintottam.- Elmondom a tetkó jelentését…