30.Egy barátság kezdete...

 

 

A szobában ott volt Jenna, Eleanor, Danielle és Nathan.

-          Szép reggelt. –mosolygott halványan Eleanor.

-          Istenem felébredt! –kiáltott Jenna.

-          Halkabban. –könyörögtem alig hallhatóan.

-          Rendben.– simított végig a hajamon Danielle. Nagyon jól esett, hogy ilyen megértő. Mérhetetlen kedvesség áradt belőle annak ellenére is, hogy nem ismert.

-          Faith borzasztóan sajnáljuk, de mennünk kell. –lépett az ágy mellé Nath.

-          Maradunk. –mondta Jenna. Pillantása szinte átfúrta. Nath tétován beletúrt a hajába és várt.

-          Menjetek csak, interjú van ma a fiúknak. Megértelek.–mondtam biztatóan. Jenna és Nath meggyötört arcát látva elfogott a kétségbeesés. Nem emlékeztem tisztán a tegnapi részletekre, minden összemosódott. De valami mégis derengett egy gipszelt lábról. Majd megnézem, ha elmentek…

-          Mi addig itt maradunk. Nem sietünk sehová. –kuncogott Eleanor. Közelebb húzta a székét az ágyhoz, közvetlenül a Danielle széke mellé, és leült.

-          Köszönöm. –suttogtam feléjük miután a barátaim távoztak. Jenna kérette magát, de úgy sem segíthetett.

-          Én bemutatkozok. Több mint valószínű, hogy ismerős a nevem: Danielle Peazer. Ő itt Eleanor Calder. –mosolygott.

-          Fait Smith. Örvendek. –mosolyogtam vissza rájuk.

-          Louis barátnője én meg egy táncos. –tette még hozzá Danielle egy keserű mosoly kíséretében.

-          Szóval igaz, hogy szakítottatok? –kérdeztem rá tapintatlanul.

-          Igen…–sóhajtott. Eleanor Danielle térdére helyezte a kezét.

-          Sajnálom…–kértem elnézést az iménti faragatlanságom miatt. –Bocsánat nem akarok tolakodó lenni.

-          Nincs semmi baj. Nem ment. Mellesleg így jobb mindkettőnknek. –jegyezte meg Danielle. Szemét elhomályosították a kitörni készülő könnyek.

-          Rohadt életbe! Én még nyomorékon is az emberek lelkébe taposok. Még egyszer bocsánat. –fújtam ki mérgesen a levegőt. Erőt vettem magamon és függőleges helyzetbe tornáztam magam.

-          Beszélgessünk vidámabb dolgokról. –váltott témát Eleanor. Levakarhatatlan vigyorral ült velem szemben. Valahogy nem értettem, hogy miért utálják őket. Gyönyörűek –az nem kétség– intelligensek, és nagyon kedvesek. Irigyelni való emberek. Talán ez is az oka, amiért gyűlölik őket, és hogy valamelyik taggal járnak a bandából.

Az elkövetkezendő egy órában megismerkedtem a két lánnyal. Nem csalódtam bennünk. Igaznak bizonyult az a tény, hogy Eleanor Louis megfelelője… lányban. Bolondos akár csak Louis mindent pozitív dolognak fog fel. Talán ezért is könnyebb neki feldolgozni a rajongók támadásait. Daniellet- érzékenyebbnek és sebezhetőnek látom. Tökéletes és még is meg akar felelni valakinek. Próbálja elhitetni, hogy erős és nem kell megfelelnie senkinek, de csalfa látszatot kelt.

-          Nézzétek. Kaptam Lou-tól egy üzenetet. Elmegyünk vacsorázni. Ha nem bánjátok én…–nézett bocsánat kérően felváltva rám és Daniellre.

-          …menj csak. –bólintott Danielle. –Ha visszaértél találkozunk. Én beszélgetek Faith-tel.

Most már csak kettesben maradtunk. Hallgatásba burkolóztam. Eltávozása olyan érzést keltett, mintha a jókedv és az optimizmust magával vitte volna.

Csendben méregettük egymást. Danielle hirtelen teljesen váratlanul megszólalt. Hangjára ijedten kaptam fel a fejem.

-          A rajongók megfenyegetnek. Szidnak. Csúfnak és alkalmatlannak neveznek a barátnő szerepre. Nehéz elviselni. A távolság sem segítette a kapcsolatunkat Liammel (ez az első, hogy említette a nevét). Sőt inkább szakadékot emel közénk. Én átugrottam. Minden egyes alkalommal erőre és bátorságra volt szükségem. Néha könnyedén átlibbentem felette. Máskor küzdelmet folytattam, hogy ne essek a szakadékba. Én belefáradtam. Kiakadtam és nehezen kezelhető vagyok. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak.

-          Ne okold magad Danielle. Ember vagy. Nem robot természetes, hogy vannak érzéseid. –reagáltam.

-          Köszönöm. De ennek már vége. Sajnos. –sóhajtott. Láthatólag megkönnyebbült. Kiadta magából a problémáit.

-          Már ha a szerelemnél tartunk. Mi van Harryvel? –szegezte nekem a kérdést.

-          Szerelem? –nevettem hisztérikusan. Megmozdultam, hogy kényelmesebb pozíciót vegyek fel. A mozgolódás hatására a lábamban les fájdalom hasított. A fájdalom kiült arcomra, felszisszentem.

-          Én érzem, hogy van valami bizsergés köztetek. Nagyon ideges volt, amikor behoztunk nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Nem evett nem ivott. Csak ült a másik szobában.

„Jellemző” –gondoltam magamban.

-          Bejön, mint pasi, és kész. Szerintem a többiek is aggódtak miattam, nem csak Harry. –mondtam lesütött szemekkel. Nem tudtam Danielle szemébe nézni. Éreztem, hogy ál tát rajtam. A szemeimen keresztül belelát a lelkembe.

-          Én nyílt lapokkal játszok. Én meséltem, most te jössz. Csattant el csók? –feszegette Dan a témát.

-          Több is. –sóhajtottam fel. Jól esett valakivel megbeszélni, mert nyomta a lelkem és bünősnek éreztem magam a titkolózás miatt.

Danielle a válaszomra elégedetten elmosolyodott és diadalittasan dőlt előrébb:

-          Jártok?

-          Nem.

-          Biztos?- húzta fel a szemöldökét.

-          Danielle: nem. És ne csináld ezt, mert idegesít. –szóltam rá kuncogva.

-          Tudják a többiek?

-          Nem csak te tudsz róla. –jegyeztem meg nagy hangsúllyal a „te” részt.

-          Cipzár a számon. –mosolygott pajkosan.

Még beszélgettünk. Valaki kopogott az ajtón.

-          Bejöhetek? –dugta be a fejét Harry.

-          Persze. –válaszolt helyettem is Danielle. Harry nyomában rögtön Liam és Zayn jelent meg.

Danielle idegesen rám pillantott, majd Liamre.

-          Én mentem is. Sziasztok, srácok! –pattant fel és sietve távozott.

-          Szia! –intett Zayn és Harry. Liam gondolataival gyötörten bámulta a földet. Látni lehetett, hogy a gondolatai cikáznak a fejében sarkon fordult és eltűnt.

-          Tuti Danielle után megy. –vigyorgott kajánul Zayn.

Maguk alá húzták a székeket.

-          Jól vagy? –érdeklődött Zayn.

-          Igen. A viszonyokhoz képest. Ti mit csináltatok ma? –mosolyogtam rá. Tekintetemmel a szemkontaktust kerestem Harryvel.

-          Nézd. –tűrte fel a blúza ujját. Zayn, egy újabb tetkóját mutatta meg. – Jó mi?

-          Nagyon jó. – végig húztam az ujjaim a piros bőrfelületen. –Miért vetted le a kötést?

-          Zavart, de visszateszem. –méregette az új szerzeményét.

-          Harry nem mutatod meg a tiéd? –fordult a göndörhöz.

-          De. –pattant fel. Levette a rövid ujjú pólóját és megmutatta.

-          Ez gyönyörű. –csodálkoztam. –Ennek van jelentése is?

-          Van. –bólintott.

-          De nem mondja el, mert bla bla bla...–grimaszolt Zayn.

-          Hallgass!- borzolta össze Zayn belőtt séróját. Jenna biztosan sokat szenvedett vele. Futott át a gondolat.
- Mentem csatlakozok Niall-hoz. Éhes vagyok. –állt fel Zayn.

-          Hozzak valamit nektek? Harry neked dupla adag jár. –fordult vissza.

-          Jó csak siess. –mondta unottan Harry.

-          Elment? –kérdezte Harry.Bólintottam.- Elmondom a tetkó jelentését…

29. A rajongók mindenre képesek?

                                                            *Faith szemszöge*
Szerencsére utól értük a srácokat. Jenna furán méregetett. A megkönnyebbüléstől hidegen hagyott.
Beültünk egy autóba és a hotelünkhöz hajtottunk. Ott kipakoltunk és felmértük az "otthonunk" a következő napokra. Nagyon csinos volt a szoba...akárcsak a többi.
Jennával és Nath-el úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vásárolgatni...Én személy szerint a H&M- be akartam eljutni, hogy vegyek pár új cuccot. A megállapodás ellenére kaptunk pénzt a smineks munkánkért. Persze nem annyit amennyit teljes állásban kapnánk, de ez is megtette.

Összeválogattunk pár cuccot. Megittunk egy-egy kávét felkészülve egy díjátadóra. Beszélgettünk:
- Olyan sokat vagyunk együtt és még is keveset beszélünk. -kortyolt a kávéjából Nath.
- Igen. -jegyezte meg halkan Jenna.
- Ez igaz. Na akkor dumálhatnánk...Miről? -dobtam fel a témát.
- Faith, nos azt szeretnénk megjegyezni, hogy hát..öhm...nem figyelsz ránk amióta itt vagyunk...Faith? Faith!- kiáltott Jenna.
- Igen? -néztem rá. Minden erőmmel rá öszpontosítottam.
- Semmi..Látod Nath? Igazam volt vagy sem? -állt fel az asztaltól.
- Igen Jenna. De kérlek ülj vissza.

- Tudod nagyon idegesítő, hogy nem figyelsz. Mondd mi érdekesebb, mint hogy ide figyelj? – remegett a hangja.

Választ nem igen kapott. Erőtlenül mutattam az ajtó felé. Abba az irányba nézett a két barátom is. Elkerekedett szemekkel nézték amint az öt srác berobban a kávézóba. Ez ugye magában nem is lenne olyan meglepő. A fiúk mögött egy csapat sikoltozó lány dübörgött. A fiúk játékos könnyedséggel becsukták maguk mögött az ajtót. Zihálva neki dőltek.

-          Ez közel volt srácok. –vigyorgott Zayn.

-          Majdnem utolértek. –ráncolta a szemöldökét Harry, majd mosolyra húzódott szája.

-          Uraim! Kérem, mit csinálnak? –sietett hozzájuk egy köpcös ember. Nem sok ész kellett ahhoz, hogy rájöjjünk: a tulajdonos.

-          Menekülünk. –válaszolt a kérdésére Louis pimaszul.

A lányok sikítottak és az ajtót püfölték. A fiúk kipirultak a futástól és hangosan zilálva vették a levegőt. Minden erejükkel azon voltak, hogy megfékezzék a rajongókat.
- Menjenek már el innen. –kiabált dühödten a tulajdonos. Louis roppant a szívére vette és már is reagált az elhangzottakra:

- Mi híresek vagyunk. Ez port kavar, ha elküld… Majd mehet munkát keresni.

-          Kérem, higgadjon le. A hölgyekhez beszéltem. –csitította le Louis-t.

-          Louis annak érzi magát. –kuncogott Niall. A többiek is csatlakoztak.

-          Megoldom. Kérem, siessenek be a személyzeti ajtón és ne moccanjanak, amíg nem szól valaki. Ha persze szeretnének épségben eltávozni innét. –morgolódott a tulajdonos. –Ne felejtsék elmondani a nevem. Mark Elbow. –zárta be az ajtót a fiúk távozása után.

A fiúk gyors léptekkel elsuhantak mellettünk. Harry vetett rám egy röpke pillantást, majd sarkon fordult:
- Helló. –köszönt majd folytatták az útjukat.

Mark várt, amíg a fiúk elmennek, utána kinyitotta az ajtót és kicsusszant rajta. Döbbenten vártuk a fejleményeket.

Úgy döntöttünk, hogy jobb, ha eltűnünk. Felhajtottuk a bögrékből a maradék kávét. Fizettünk és távozni próbáltunk a főbejáraton, ami már tárva nyitva állt.

Sok rajongó áramlott be a kávézóba. Nyakukat nyújtogatva keresték a fiúkat.

-          Ezek bolondok. –sóhajtott Jenna.

-          Igen azok. –motyogtam az orrom alatt.

-          Menjünk a moziba. –próbált jobb kedvre deríteni Nath.

-          De őszintén, hogy ennyire barmok? –vigyorgott Jenna.

-          Ilyenek…–vontam meg a vállam.

-          Hova vagytok úgy oda? –karolt át Nath.

-          Te még nem láttál pusztító tömeget. A lányok veszélyesek! –duruzsolta vidámabban Jenna.

Végül a mozi mellett döntöttünk. Jól szórakoztunk. A távozásunk napja először éreztem azt, hogy minden rendben van. Talán úgy éreztem, hogy most ez az ő idejük ezért is nem vettem fel Harrynek a telefont.

-          Ki volt? –kíváncsiskodott Jenna.

-          Harry. –próbáltam úgy válaszolni, hogy ne érződjön a hangomban az izgatottság. Hasznomra vált az egy év színészet.

-          Többet kellene beszélgetnünk. Elhanyagollak benneteket. –vallottam be Nathnek és Jennának.

-          Nem csak te, hanem mi egymást. –sütötte le a szemét Jenna.

-          Oh, akkor én nem érzem, hogy elhanyagoltalak? –pislogott bájosan Nath.

A kérdésére egy adag pattogatott kukoricát kapott az arcába. Nevetésbe törtünk ki. Az előttünk ülő ürge hátra fordult:

- Befognátok a pofátok?

- Maga nem fordulna előre? –vágtam vissza.

- Ha megfognád a lepcses szád, akkor nem kellene, hátra forduljak.

- Menjen és keressen egy embert, akit érdekel a véleménye, jó? –vigyorogtam a képébe. Jenna és Nath hangosan nevetve szórakozott.

A férfi felállt és a kidobóhoz ment. Váltott pár szót vele és elébb ült. Diadalittasan helyezkedtünk el a székekben.

A kidobó felénk tartott. Megfogta a karom és felrántott.

- Tűnés azonnal. –ezzel az egy mondattal kidobott a mozi teremből. Szitok áradatot zúdítottam a kidobó emberre. A barátaim csatlakoztak hozzám.

Ennyi bőven elég mára. Tisztáztam le. Jól esett hátra dőlni a puha ágyba. Nath ebédelt, Jenna tusolt így egyedül tudtam lenni a gondolataimmal.

-          Hadd lássuk mi is van otthon. –kaptam elő a laptopom. Végig simítottam a kopott tetején. Újkorában fényesen csillogott. Ma már nem volt ilyen jó állapotban a sok használattól, de nem volt szívem megválni tőle. Szerintem nem létezik olyan, hogy egy ember görcsösen ragaszkodjon egy tárgyhoz, de ez alól a macim és a laptopom kivételt képezett. Túlzás, azt állítani, hogy „nem lehet nélkülük élni”.Bekapcsoltam és megnéztem fent van-e anya, apa vagy - a bátyám-Mark.

-          Persze Mark mindig fent van. –csóváltam a fejem. Ha nem csajozik, és nem bulizik, akkor szörföl a neten.

Felhívtam bekacsoltam a kamerát.

-          Szia, Mark! –integettem.

-          Húgi! Várj anya! Apa! –kiáltott.

-          Megöregedtél Faith.–ugratott a bátyám.

-          Te meg okosabbnak tűnsz, bocs tévedtem. –vágtam vissza.

-          Gyerekek, gyerekek! Civakodni nincs idő. –jelent meg a képben anya. Nem sokkal később utána apa is feltűnt.

-          Faith! Jól vagy drágám? Eszel rendesen? Miért vagy egyedül? Nincs dolgotok? Megint sorvasztod az agysejted? –záporoztak a tipikus anyai kérdések.

-          Igen kitűnő egészségnek örvendek. Eszek rendesen. Nath táplálkozik, Jenna zuhanyozik. Nincs dolgunk, mivel a fiúk gyakorolnak egy díjátadóra. Olyan jó, ha van, időnk mi is megnézhetjük őket. Eddig egyszer sem láttuk őket énekelni élőben csak hallottuk őket a backstage-ben. –újságoltam.

-          Milyen idő van? –kérdezte apa.

Kinéztem az ablakon:

- Napsütés meleg. Anglia mellett mondhatni Hawaii. –dicsekedtem.

- Milyen volt a repülő út? –kérdezte valamivel izgatottabban az átlagosnál.

- Hát meglehet szokni. –füllentettem.

Egy órán keresztül beszélgettünk. Anya mindenről kérdezett. A családi beszélgetésnek Harry vetett véget.

-          Egy óra és mennünk kell. –lépett be a szobába.

-          Várj. Elbúcsúzok.

-           Jó napot. – dugta bele Harry a fejét.

Anya őt is kérdésekkel záporozta. A kellettnél jóval később indultunk el. Harry annyira belemelegedett a beszélgetésbe, hogy Zayn, majd Louis is utána jött, de ők is leragadtak és beszálltak a beszélgetésbe. Az elején zavart, majd rögtön megváltozott a véleményem amikor Liam és Niall is csatlakozott. Kissé olyan videó naplóérzést nyújtott. Már be is sötétedett.

Tehát mint mondtam. Késve érkeztünk meg a díjátadó helyszínére így rekord sebesség alatt kellett a fiúkat színpadképessé tenni.

Három díjat zsebeltek be. A zöld szemű szörny a hatalmába kerített amikor Katy Perry szájra puszit adott Harry-nek és Niall-nek. Tudtam, nem én vagyok csak így. Millió rajongó érez így. Csak nem tudják miért is szerencsés ennyire Katy, Harry csodásan csókol. Szenvedélyes mégis gyengéd. Nath-től tudtam meg, hogy a második sorban ül Danielle és Eleanor. Boldogak voltak és őszintén örültek a fiúk sikerének. Mi bevégeztük a feladatunk így egy „személyzet” kártyával bemehettünk a tömegbe. A fiúk előadták a What Makes You Beautifult-t. Mindenki tombolt. Néhány rajongó lányt zavart, hogy nagyon szeretjük őket. A fiúk befejezték és adtak pár pacsit és elmentek. Egy dagadt lány nekilökött a vaskordonnak és beakadtam. Elég instabil volt. Aki ideállította nem végzett alapos munkát és eldőlt. Pontosan rám. Bevertem a fejem. Tehetetlenül feküdtem alatta. Megmozdulni sem bírtam. A fejem hasogatott és az előtörő könnyektől homályosan láttam. A lábamba éles fájdalom hasított, ahogy megmozdítottam.

-          Az ég szerelmére. Segítsenek már! – kiáltott Nathan rémülten, Jenna és két őr segítségével megszabadítottak a kordon fogságától.  A zene ment tovább. A körülöttünk lévők lélegzet visszafojtva néztek rám.

-          Jól vagy? –térdelt le mellém Jenna.

-          A szőke és a barátai ne menjenek el. –nyögtem az iszkoló „támadóm”-ra utalva.

-          Rendben. Találkozunk. –felpattant és eltűnt a tömegben.

-          Faith! Jól vagy? –segített felülni Nath.

-          Rámborult ez a szar. –simítottam végig a térdemen.

-          Fáj? –nézett a szemembe. Tekintete őszinte aggodalmat tükrözött.

-          Nagyon. –sóhajtottam.

-          Én igazén nem akarok beleszólni… jobb, ha visszafekteti, mert nagyobb baja esik, ha eltört a gerince vagy a nyaka. –szólalt meg az egyik őr.

-          De amint látja, jól vagyok. A fejem nem esett le. –gorombáskodtam.

-          Igaza van. Vissza. –nyomott le a földre.

-          Mire várunk? –vizsgáltam a csillagokat. Nehezemre esett beismerni, de még ilyen fájdalmak közepette is gyönyörű. Valamelyest enyhítette a fájdalmam.

-          Orvosra. Megnézi van-e bajod és utána meglátjuk mi lesz. –szorította a kezem Nathan.

-          Siethetne…–morogtam rosszkedvűen.

Egy örökké valóságnak tűnt, amíg ideért a doki. Megállapította, hogy semmi komolyabb bajom. Megkérte az asszisztenseit, hogy vigyenek be a kórházba, hogy megröntgenezzék a lábam. Nath kísért el. A kórházban kaptam egy gipszet a lábamra és mankót. Egy kis fájdalom csillapítót és már is hazafele tartottunk.  Nath felvitt az emeletre és letett az ágyra.

-          Maradok. Ha baj van, szólj, ott leszek Jenna ágyában.

-          Oké. –fúrtam az arcom a párnába. Nem gyenge altatót kaptam… a fejem párnát ért és én nyomban elaludtam. Reggel nem csak Nath ült a szobában. Hanem többen. Közelebb jöttek, amikor felébredtem.

Kérem a megjegyzéseket.

28. A reptéren...

"Arcomra hajtsd tíz selymes
ujjbegyed: álmodba majd
veled megyek..." - Horváth György

Pihenésem megmérgezték az álmok. Nem láttam tisztán, de valaki mögöttem állt. A hangja távolinak csengett és rekedt volt. Nehezemre esett felismerni, de sikerült, Harry volt az. Megfordultam. Csak az alakját láttam. Éreztem az illatát és megszerettem volna ölelni. De ahogyan léptem ő eltűnt... Ekkor hirtelen megjelent mellettem és egy repülőre kerültünk a levegőben.
" Harry hogyan kerültünk mi ide?" - kérdeztem halkan. Kiáltani szerettem volna, mert nem figyelt rám. Egy hang sem jött ki a torkomon. Ijedten markoltam a karfát és szemeimet Harryn nyugtattam. Imádkozni kezdtem, hogy ne zuhanjunk le pont most. Megszólalt recsegve a hangszóró :"Kérem az utasokat őrizzék meg a nyugalmukat, viharba keveredtünk, hamarosan túljutunk. Kérem maradjanak a helyükön."
"- Nem hiszem el. A büdös francba".-szitkozódtam. A gép kissé oldalra dőlt. Kétségbe esetten kapaszkodtam Harrybe. Ő rezzenéstelen arccal ült és várt. "Mire?"A kérdés nem váratott magára sokat. A légi kisasszonyok kijöttek a kezükbe egy-egy mentő ernyővel. Felvették és kiugrottak. És a két pilóta is hasonlóan tett... A gép nagy ívet vett lefele és a földbe csapódott. Irgalmatlanul fájt a hátam és a lábam. Csak hangokra emlékszem...
- Faith?! - rázott meg Harry. Hangja lágyan csengett, megnyugtatta a kikészült idegeim.
- Igen? -dörzsöltem a szemeim.
- Csak álmodtál.- mosolygott rám. A szívem így is zakatolt, de ahogyan rám nézett gyorsabb tempót diktált.
- Igen...- próbáltam leplezni a rém álom utóhatásait. A kezem reszketett, a szívem zakatolt, a gyomromban pillangók repkedtek. Az utóbbi inkább Harry hatása volt mintsem az álmomé.
- Ne csináld...Valami kiakasztott ...- mondta nyugodtan. Védekezésre nyitottam a szám, de megelőzött.
- Rúgkapáltál szóval esélyed sincs hazudni...
- Jól van álmodtam egy gyönyörűt...-jegyeztem meg ironikusan.
- Meséld el. -vette kezem az övébe.
- Alszanak. -olvasott a gondolataimban. Megkönnyebbülten néztem hátra.Mindenki szunyókált.
- Este van? - néztem ki az ablakon.
- Csak sötét...- kuncogott Harry.
- Nem érem meg, hogy leszálljunk. -sóhajtottam. -Harry bujkálnunk kell?- szegeztem neki a kérdést. Nyomta a lelkem, hogy csak akkor kerülhetünk közelebb ha a többiek nem látnak.
- Egyelőre. Én nem szeretném ha tudnák. - simogatta a kezem.
- Nem vállalsz fel? -kuncogtam. Harry rám emelte tekintetét és őszintén mondta:
- Nem erről van szó. Gondolom láttad a Danielle és Liam szakításáról a pletykákat...Én nem akarlak kitenni ennek. Majd eldőlnek dolgok addig amíg vége lesz ennek az egy hónapnak.
- Rendben. Addig bujkálunk. -ismételtem meg.
- Igen. Menni fog?-nézett rám komolyan.
-Azt hiszem...De ez most olyan komolyan mondtad,hogy kezdek félni.
-Nincs amiért. Akkor reméljük a legjobbakat.
-Igenis Harold Bond...- szalutáltam. Nem bírtuk ki kuncogás nélkül és nevetésben törtünk ki. Olyan hangosak voltunk, hogy Zayn Harryhez vágott egy palackot. De ez csak olaj volt a tűzre. Hangosabban kezdtünk nevetni.
- Menjetek a fenébe...- morgott fél álomba Jenna.
- Nyugodjunk le mert ahogy Jennát ismerem nem egy palackot vágna hozzánk... -kuncogtam elfojtottan.
- Mint például? Zaynt?! -találgatott.
- Talán. A röhögő görcs mindig a legrosszabb pillanatba kap el... A kacaj áradatot az egyik idősebb utas elégelte meg és ezt szóvá is tette:
- Hallgassanak már az Ég szerelmére.

- Harry hallgassunk,mert lerúgnak a gépről... - szórakoztattam.
-Jó...-vigyorgott.
Próbáltuk értelmesen elfoglalni magunkat. Zenét hallgattunk. Az én kedvencem Sia ft. David Guetta lett a She wolf címú dallal. Harrynek pedig egyik sem tetszett annyira. Végül meguntuk és az ablak üvegre tapadtunk. Már csak pár óra volt hátra ami csöpp reménnyel töltött el.

- Ez gyönyörű...- csodálkoztunk. A fények millió pontként körvonalazták azt a várost amelyik felett elrepültünk. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Nem volt szándékomban elszakadni az ablaktól, de éreztem, hogy a szemeim elnehezednek. Elnyomtam egy ásítást. Harry követte a példám.
- De most aludtam... -dőltem hátra.
- Alszol még egyet.- reagált a kijelentésemre.
- Ha te mondod.- vontam meg a vállam. Fejem Harry vállára hajtottam. Magamba szívtam mámorító illatát.
Harry becsukta a szemeit és megfogta a kezem. Annyira vert a szívem, hogy nem tudtam elaludni. Álmodoztam... A gondolataim hazarepítettek. A kis de meleg otthonomba. A puha ágyam hiányzott, a roskadásig tele plakáltolt falam poszterekkel. Hiányzott a bátyám. Pedig mindig piszkált és bajba kevert. Anya és apa is hiányzott, de nem annyira mint azt elképzeltem. Annyira mozgalmasak voltak a napjaink, hogy csak pár percet beszéltem velük... Nagyon haragudtam magamra. Miért csak akkor van rájuk időm ha Harry nincs a közelemben? Azt leszögezhetem, hogy nagyon nagy fordulatot vett a személyiségem. Ez egy soha nem visszatérő alkalom volt. Kissé aggódva gondoltam, hogy mi is lesz velem. Talán vissza megyek tanítani az iskolámba... De minek tűrjem a kiállhatatlan igazgatónőt és a tanárokat?

Harry békésen aludt. Mellkasa megemelkedett, keze még mindig tartotta az enyémet. A nyakam már elállt, és nagyon zsibbadt, de nem veszem el, nem akarom bár mennyire is fáj. Persze nem sokáig tartott az elhatározásom, mert egyre jobban fájt. Így kénytelen voltam felemelni a fejem. Kihúztam a kezem és a fájó pontra tettem. A fájadlom kiült az arcomra. Zayn és Jenna egymásra bújva aludt el. Louis és Nath kifele fordulva. Jenny és Niall is Louisék példáján helyezkedtek el.
- Baj van? - kérdezte álmosan Harry.
- Fáj a nyakam. -panaszkodtam.
- Gyere csak. -húzott magához. Elhelyezkedett és nekem dőlt. Pár másodpercig mocorgott.
- Jó? - nézett a nagy zöld szemeimmel rám.
- Tökéletes. -feleltem elégedetten. A kis göndör lehunyta a szemét. -Aludj. -kulcsolta össze kezeink.
-Megpróbálok. -sóhajtottam. Görcsösen koncentráltam, hogy el tudjak aludni. Nem emlékszem arra a pillanatra amikor elaludtam...

-Faith! - simított végig az arcomon Harry.
- Igen? - nyomtam el egy ásítást. Nagyon reméltem, hogy azt mondja amit hallani szeretnék.
- Félóra és leszálltunk. -ejtette ki nyomatékosítva.
- Csodás. Erre a jó hírre kipattant az álom a szememből. Az ujjaink még mindig összevoltak kulcsolva.
- Niall ébren van. -suttogtam. Harry vette a célzást és elengedte a kezem. A leszállásig senkivel nem váltottam egy szót sem, csak meredten bámultam a kivonalazodó Los Angeles egy részét. Itt reggel volt...
A reptéren sok rajongó állt  és várt. Fényképeket készítettek a srácokról. Néhány erőszakosabb átbújt a kordon alatt és Zayn felé rohant. Paul visszaküldte a lányt és leszidta. A barna kis csaj megszeppenve méregette az integető Harryt.
- Atyám.- csaptam a homlokamra. -Mire nem képesek?
- Mi biztonságban vagyunk...- vigyorgott kéjesen Jenna.
- Remélem is...-néztem szörnyűlkődve  a tomboló lányokra. Az öt srác "vidám arccal integet" elvet követték. Eddig a képemről a mosoly lefagyott volna ha ennyit kellene egy huzamban mosolyognom csak úgy diplomatikusság miatt.
Mi a srácoktól lemaradva húztuk a csomagjaink. A saját biztonságunk érdekében...Paulnak igaza volt. Ha lemaradunk nem fognak gyanút. Ahogy a srácok eltűntek a rajongók is. Némelyikük egy csoda reményében még várt. Félve ballagtunk el mellettük. Nathan csendesen ballagott mellettem.
- Mi a baj? -löktem oldalba játékosan.
- Pocsék volt az út. -dörzsölte meg a szemeit.
- Tudom, nem vagy egyedül. -fordultam be az ajtón.
- Vissza fele ülsz mellém? -nézett rám könyörgően.
- Persze. -mosolyogtam.
- Harryvel jól szórakoztál... -jegyezte meg szemre hányóan.
-Mondd ..Te nem utaztál jól Louis társaságában? -tettem csípőre a kezem.
- De amíg nem aludt...- ráncolta a homlokát.
- De te is aludtál...-kuncogtam.
- Volt más választásom?
- Hanyagoljuk. -borzolta össze a hajam.

-Jenna?! Hol a francban van? -néztem körbe.
- Szerintem a mosdóba. Na látod igazam van.
- Gyertek már. -kiáltottam Jennyre és Jennára.
- Jól van de a lesi fotósok várnak... Szuperül kell kinézzek. -túrt a barna hajába.
- Nem leszel rajta egy képen sem... -mondtam higgadtan.- Induljunk.
- Faith drágaságom! A hajad olyan mint egy széna kazal, meg ne haragudj, de ezt nem lehet hajnak nevezni.
- Most van fontosabb dolgunk is. -mondtam menetközben. - Siessetek, mert nem érjük el a srácokat...

*külső szemlélőként*
Jenna és Jenny Faith kijelentésére összenéztek. Faith ilyent soha sem mondott volna. Van fontosabb is mint a kinézet? Faithet mindig a tökéletesség minta példányának ismerték. A haja, a sminke, a ruhája és mindene mindig rendben volt. És most? Szolid és kevés smink. Egyszerűbb cuccok, amit megkell hagyni nem voltak furcsák ,mert szeretett válozatosan öltözni. De a viselkedése más volt. Keveset beszélt és majdnem kedves volt. Ez roppant nem tetszett Jennának. Faith megváltozott. Megmentheti mielőtt ténylegesen elvesz az igazi Faith? És mi áll a hirtelen változás okában? Jenna elhatározta, hogy kideríti. Nagy léptekkel követte Nath-et és az illanó szőkeséget.

Na lenne pár kérdés amire szeretném, ha válaszolnátok!☺
1 .Egytől tízes skálán (1-10) mennyire tetszett.
2 .Kedvenc részlet?
3. Tetszett a "külső szemlélő" rész?
4.A következő részek folyamán milyen hangvételű legyen a folytatás?(pl .izgalmasabb,romantikusabb...stb.)
5. Jöjjön következő rész? Mikor?
6. Ki a kedvenc szereplőd?
Sokat segítenél ha válaszolnál. Előre is köszönöm.☺
                                                                                                     puszil, a szerkesztő