39. Váratlan utazás...

 

Harry mély levegőt vett mielőtt lenyomta a kilincset. Egy fortyogó és magából kikelt lányra számított, de helyette Faith nyugodtan feküdt az ágyon. Egy szőke tinccsel játszott. Amikor meglátta Harryt felült.

-          Szia. –köszönt Faithre.

-          Hello. –mosolygott rá Faith.

-          Hát őszinte legyek nem szívesen szeretnék összeveszni veled. –rázta meg Harry a haját.

-          Meg se próbáld. –kacsintott rá a szőkeség. –Mark egyben van? –kockáztatta meg a kérdést. Nem emlékezett, hogy mennyire sebesítette meg.

-          Ne aggódj, csak egy apró heg marad. –nyugtatta meg.

-          Nem is tudom, hogy most örüljek vagy sem. –sütötte le a szemét Faith.

-          Hát biztos nem bántad meg. Javíts, ki ha tévedek. –ült Faith mellé.

*Faith szemszöge*

Törökülésbe tettem a lábaim. Harry szemben ült velem. Nem volt mit mondanom. Máskor csacsogtam volna, de most úgy éreztem, hogy túllőttem a célon. Idegesen játszottam a takaró szélével. Ujjaim gyorsan jártak rajta.

-          Jó a kéz munkád! –vigyorgott sejtelmesen Harry.

-          Biztos vagy benne? –viszonoztam a mosolyát.

-          Egészen. –hajolt közel. Magához húzott és megcsókolt.

-          Van egy ötletem. –suttogta a számba Harry.

-          Mi? –néztem a szemébe.

-          Egy kis esti kaland? –mutatott az ablakra. Bólintottam, hogy figyelek.

-          Lemászunk a tűz lépcsőn és elmegyünk kicsit partizni. –kulcsolta össze az ujjaink. –Mehetünk? Már elég sötét van…

-          Ilyen ruhába? –néztem magamra. Kinyúlt póló és short.

-          Akkor öltözz át. –vonta meg a vállát.

-          Előtted? –tettem csípőre a kezem.

-          Csak nem vagy szégyenlős?  Magához húzott és elfektetett.

-          Mondd, hogy kanos vagy és ingyen müsőrra vágysz. –hámoztam le magamról.

-          És ha azt mondom, akkor megkapom? –nézett rám kiskutya szemekkel.

-          Nem. –öltöttem rá a nyelvem.

-          Leharapom, ne öltsd ki rám! –figyelmeztetett Hazza.

-          Na, kimennél?–könyörögtem.

-          Nem. –makacskodott.

Megcsóváltam a fejem. De muszáj lazítanom. A cél nemesíti az eszközt. Hajtogattam magamba.

-          Legalább fordulj el. –parancsoltam rá.

-          Jó. –mondta durcásan. Hátat fordított. Levettem a pólóm. Kihalásztam egy topot a bőröndömből és magamra kaptam. Levettem a sortom és felhúztam az egyik farmerom. Kicsit lassan ment, mert fájt a sebem.

-          Ne segítsek? –lépett mellém Harry. A nyakamba lihegett.

-          Nem abba maradtunk, hogy ott maradsz és háttal leszel nekem?

-          Azt nem mondtad, hogy maradjak ott. –nézte a fenekem.

-          Harry. A szemembe. –köhintettem. Felnézett rám. Kaptam az alkalmon és felrántottam a farmerom.

-          Miket rejtegetsz. –vigyorgott Harry.

-          Remélem jól megnézted magadnak, mert nem fogod látni többet. –Ráztam meg a hajam. Felvettem az egyik tornacipőm.

-          Ne legyél ebbe olyan biztos. –kacsintott. Kinyitotta az ablakot. –Hölgyem?

Kiléptem a roskatag vaslépcsőre. Harry óvatosan mellém lépett, csukta mögöttünk az ablakot. Lassan haladtam előre. Bizonytalanul léptem rá a lépcsőfokokra. Hálát adtam Istennek, hogy épségben értem földet. Harry megrázta fürtjeit.

-          Merre? –kérdeztem kedélyesen. Jól esett a friss levegő. Nyújtózkodni kezdtem.

-          Először ez. –fogta meg a kezem.

-          Így akarsz sétálgatni az utcán? –estem kétségbe.

-          Csak nem szégyellsz? –bökött oldalba.

-          Nem erről van szó, te is tudod. –ráncoltam a homlokom.

-          Hát miről Faith?

-          Ha a rajongók meglátnak? –aggodalmaskodtam. –Mi lesz?

-          Semmi. –felelte hüvősen. –Nem rájuk tartozik.

-          Ezt nekik mondd. –sóhajtottam. Nem kívántam magaménak Eleanor és Danielle megpróbáltatásainak sorát.

-          Ne aggódj. Amíg itt vagyok, addig semmi baj nem lehet, oké? –sepert ki a szememből egy kósza tincset. Közel hajolt és megcsókolt. Nem tudtam elengedni magam. Folyamatosan attól paráztam, hogy meglátnak.

-          Na irány arra! –húzott maga után. Hosszú keresgélés után ráakadtunk arra az esti szórakozó helyre, amit Harry keresett.

-          Hangulatos nem? –ordibálta túl Harry a hangosan dübörgő zenét.

-          De. –mosolyogtam. Mindenhol mulatozó emberek… a belső szerveim a zene ütemére ugráltak. Ha többször járnék ide, már biztos süket lennék. Harry elment keresni egy üres asztalt, addig én a pulthoz ültem. Haladás közben, véletlenül meglöktem egy vonagló srácot. Ezt táncnak nevezik? Merült fel bennem a kérdés. A nagy füsttől nem láttam a vonásait.

-          Bocsi. –kiáltottam neki. Ő értetlenül bámult rám, majd válaszolt:

-          Nem ismerem.

-          Mondom bocsánat! –hajoltam közelebb.

-          Én meg mondtam nem ismerek ilyen nevű embert! –idegeskedett.

-          Hagyjuk. –morgolódtam. Faképnél hagytam és leültem a pulthoz.

-          Mit kér a szépség? –nézett az irányomba a pultos. Ébenfekete haját divatosan rövidre nyírta. Ajkában egy piercing csüngött. Megfordultam, hogy áll-e mögöttem valaki?

-          Ez nekem szólt? –kérdeztem hangosan.

-          Én más szépséget itt nem látok. –válaszolt.

-          Akkor valami erőset.

-          Szerelmi bánat? –kérdezte. Letette elém a poharat és csordulásig töltötte.

-          Nem. –ráztam a fejem. –Ennyire pocsékul néznék ki?

-          Nem, édesem. –vigyorgott. –Csak az erős kifejezést általában csalódott és szomorú emberek használják.

-          Szó sincs róla.  Tudod, ahol én élek ezt mondják. –fontam ujjaim a pohár köré.

-          Angliában? –kuncogott. Az akcentusom, megint elárult.

-          Ott. –gurítottam le pár kortyot az italomból.

-          Hát ott a lányok ennyire szépek lennének? –hajolt közelebb. A szemembe nézett.

-          Azt nem tudom. –tértem ki. –De azért kösz.

-          Tudod, emlékezetessé tehetném ezt a kirándulást. Ott. –mutatott egy ajtóra. „Idegeneknek szigorúan belépni tilos!” felirattal.

-          Ez így emlékezetes, köszi. –lépett mellém Harry.

-          A tesód? –biccentett Harryre.

-          Nem. –feleltem. Megittam a poharam tartalmát. –Nem tudom mim…–vakartam meg a fejem.

-          Az ára. –csapta le a pénzt Harry az asztalra. A többit tartsd meg. Megfogta a kezem és maga után húzott.

-          Szerintem a barátom. –kuncogtam a pultosra. Döbbenten nézett utánunk.

-          Találtam helyet. –mondta enyhébben Harry.

-          Haragszol?

-          Mégis miért? –ült le Harry. Egy csendes és kihalt sarkot talált. Egy kanapé volt.

-          Hát, amiért ismerkedtem. –néztem rá.

-          Nem. Inkább az, hogy „nem tudom mim” megjegyzés, de ha eleget iszok, elfelejthetem. –mosolygott.

-          Hát én csak az igazat mondtam. –ültem Harry mellé. A lábaim keresztbe tettem és ráhelyeztem Harry térdére.

-          Járunk egy napja. –makacskodott.

-          Styles. –kezdtem komolyan. –Tudom.

-          Na, akkor örvendek. –simított végig a lábamon.

-          Attól még nem fogom azt mondani neked, hogy szerelmem, meg, hogy édesem. –süppedtem bele a kanapéba.

-          Nem is várom el, Faith. Megfogta a lábaim és levette magáról.

-          Akkor a szabályok megvannak. –bújtam Harry mellé.

-          Meg. –karolt át.  Felemelte a fejem és megcsókolt. Visszacsókoltam. Szenvedélyesen csókolóztunk. Nem érdekelt, ha meglátják. Gondoltam magamban.

-          Faith? –kopogott Faith ajtaján Jenna. –Bejöhetek? De válasz nem érkezett. Hisztis-gondolta Jenna és belépett. A szoba üres volt. Faith ruhái a földön hevertek és az ablak nyitva volt. Nem sok ész kellett kitalálni, hogy mit csinált.

-          Zayn? –szólítgatta Jenna a fiút. –Zayn!

-          Igen? –jelent meg az ajtóba.

-          Faith eltűnt. –jelentette. –Harry is?

-          Nem láttam a verekedés óta. –vonta meg a vállát. – Lehet, hogy elmentek enni.

-          Vagy a városba. –idegeskedett Jenna.

-          Hagyd őket. Irigy vagy rájuk? Miért érdekel, mit csinálnak? –kérdezte kedvesen Zayn. Ugratni akarta a lányt, de rájött, hogy fején találta a szöget.

-          Szerintem bízz bennük és pihenj, nem lehet semmi baj.

-          Rendben. –füstölgött Jenna. Rosszul esett, hogy leleplezték. Elvonult a szobájába és másnap reggelig ki sem jött.

-          Srácok! –kiáltotta mérgesen Paul. – One Directionnak kötelező a megjelenés! A többiek maradjanak, de róluk van szó.

-          Mi van? –kérdezte komásan Niall. A nagy zaj miatt felébredt.

-          Niall hívd össze a barátaid. Sárga kód. –motyogta és eltűnt.

-          Nagyszerű. –sóhajtott. Felébresztett mindenkit és lementek a hallba.

-          Szeretném bejelenteni, hogy a sminkesek előbb távoznak. –mondta dühösen, mintsem szomorúan.

-          Miért? –kérdezte elkerekedett szemmel Jenny.

-          Nem lényeges, de ma délben indul Londonba a gép, mehettetek pakolni.

-          Úgy-e viccelsz? –kérdezte Harry. –Még van két nap.

-          Harry most kérlek, ne vágj közbe. –dörrent rá Paul.

-          De! –sipította mérgesen Jenny.

-          Semmi, de. –intette le Paul. –mentek és kész.

-          Ne olyan hangosan! – könyörgött szinte egyszerre Harry és Faith. A másnaposság kínozta őket. Jenna és Zayn mérgesen meredtek a két jó madárra, akik egymás mellett ültek és bágyadtan révedtek maguk elé.

-          Ennyit akartam. –fejezte be Paul. –Köszönjük a segítséget. Én, szállítlak ki a reptérre.  Van pár percetek összepakolni.

Megsemmisülve éreztük magunkat. Ennyi. Mindenki tudta, hogy egyszer vége lesz. Azonban azt gondoltuk, hogy ha nem mondjuk ki, akkor nem történik meg. A barátaim mérgesen méregettek a szobákba vezető úton. Fogalmam sem volt, hogy mi volt. Zúgott a fejem és csak aludni akartam. Összehajigáltam a cuccaim. Kinyílt az ajtó. Harry jelent meg. Kicsit zavartnak tűnt, ahogy én is. Odajött és szorosan megölelt. -        Beszélünk majd.– suttogta a fülembe. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem ilyen búcsút vártam, de nem is volt idő ezen keseregni, mert Paul érkezett és elvitte a bőröndöm. A fiúk lent vártak. Egyenként elbúcsúztunk. Zayn a kezembe nyomott egy kis füzetet és megölelt. Egy órával később a reptéren ácsorogtunk. Senki sem szólt hozzám. 

Messzire ültem a többiektől és vártam a leszállást. Mellettem egy idős néni olvasgatott.

-          Kéred? –nézett rám mosolyogva. –Én már befejeztem.

-          Köszönöm. –mosolyogtam. Még egy óra volt Londonig.

Minden jellegű hírt elolvastam és épp a közepére fordítottam. A vér megfagyott az ereimben. Nem lehet igaz…–suttogtam.

 VÉGE   

HA SZERETNÉL MÁSODIK ÉVADOT AKKOR ÍRJ MEGJEGYZÉST!!