29. A rajongók mindenre képesek?

                                                            *Faith szemszöge*
Szerencsére utól értük a srácokat. Jenna furán méregetett. A megkönnyebbüléstől hidegen hagyott.
Beültünk egy autóba és a hotelünkhöz hajtottunk. Ott kipakoltunk és felmértük az "otthonunk" a következő napokra. Nagyon csinos volt a szoba...akárcsak a többi.
Jennával és Nath-el úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vásárolgatni...Én személy szerint a H&M- be akartam eljutni, hogy vegyek pár új cuccot. A megállapodás ellenére kaptunk pénzt a smineks munkánkért. Persze nem annyit amennyit teljes állásban kapnánk, de ez is megtette.

Összeválogattunk pár cuccot. Megittunk egy-egy kávét felkészülve egy díjátadóra. Beszélgettünk:
- Olyan sokat vagyunk együtt és még is keveset beszélünk. -kortyolt a kávéjából Nath.
- Igen. -jegyezte meg halkan Jenna.
- Ez igaz. Na akkor dumálhatnánk...Miről? -dobtam fel a témát.
- Faith, nos azt szeretnénk megjegyezni, hogy hát..öhm...nem figyelsz ránk amióta itt vagyunk...Faith? Faith!- kiáltott Jenna.
- Igen? -néztem rá. Minden erőmmel rá öszpontosítottam.
- Semmi..Látod Nath? Igazam volt vagy sem? -állt fel az asztaltól.
- Igen Jenna. De kérlek ülj vissza.

- Tudod nagyon idegesítő, hogy nem figyelsz. Mondd mi érdekesebb, mint hogy ide figyelj? – remegett a hangja.

Választ nem igen kapott. Erőtlenül mutattam az ajtó felé. Abba az irányba nézett a két barátom is. Elkerekedett szemekkel nézték amint az öt srác berobban a kávézóba. Ez ugye magában nem is lenne olyan meglepő. A fiúk mögött egy csapat sikoltozó lány dübörgött. A fiúk játékos könnyedséggel becsukták maguk mögött az ajtót. Zihálva neki dőltek.

-          Ez közel volt srácok. –vigyorgott Zayn.

-          Majdnem utolértek. –ráncolta a szemöldökét Harry, majd mosolyra húzódott szája.

-          Uraim! Kérem, mit csinálnak? –sietett hozzájuk egy köpcös ember. Nem sok ész kellett ahhoz, hogy rájöjjünk: a tulajdonos.

-          Menekülünk. –válaszolt a kérdésére Louis pimaszul.

A lányok sikítottak és az ajtót püfölték. A fiúk kipirultak a futástól és hangosan zilálva vették a levegőt. Minden erejükkel azon voltak, hogy megfékezzék a rajongókat.
- Menjenek már el innen. –kiabált dühödten a tulajdonos. Louis roppant a szívére vette és már is reagált az elhangzottakra:

- Mi híresek vagyunk. Ez port kavar, ha elküld… Majd mehet munkát keresni.

-          Kérem, higgadjon le. A hölgyekhez beszéltem. –csitította le Louis-t.

-          Louis annak érzi magát. –kuncogott Niall. A többiek is csatlakoztak.

-          Megoldom. Kérem, siessenek be a személyzeti ajtón és ne moccanjanak, amíg nem szól valaki. Ha persze szeretnének épségben eltávozni innét. –morgolódott a tulajdonos. –Ne felejtsék elmondani a nevem. Mark Elbow. –zárta be az ajtót a fiúk távozása után.

A fiúk gyors léptekkel elsuhantak mellettünk. Harry vetett rám egy röpke pillantást, majd sarkon fordult:
- Helló. –köszönt majd folytatták az útjukat.

Mark várt, amíg a fiúk elmennek, utána kinyitotta az ajtót és kicsusszant rajta. Döbbenten vártuk a fejleményeket.

Úgy döntöttünk, hogy jobb, ha eltűnünk. Felhajtottuk a bögrékből a maradék kávét. Fizettünk és távozni próbáltunk a főbejáraton, ami már tárva nyitva állt.

Sok rajongó áramlott be a kávézóba. Nyakukat nyújtogatva keresték a fiúkat.

-          Ezek bolondok. –sóhajtott Jenna.

-          Igen azok. –motyogtam az orrom alatt.

-          Menjünk a moziba. –próbált jobb kedvre deríteni Nath.

-          De őszintén, hogy ennyire barmok? –vigyorgott Jenna.

-          Ilyenek…–vontam meg a vállam.

-          Hova vagytok úgy oda? –karolt át Nath.

-          Te még nem láttál pusztító tömeget. A lányok veszélyesek! –duruzsolta vidámabban Jenna.

Végül a mozi mellett döntöttünk. Jól szórakoztunk. A távozásunk napja először éreztem azt, hogy minden rendben van. Talán úgy éreztem, hogy most ez az ő idejük ezért is nem vettem fel Harrynek a telefont.

-          Ki volt? –kíváncsiskodott Jenna.

-          Harry. –próbáltam úgy válaszolni, hogy ne érződjön a hangomban az izgatottság. Hasznomra vált az egy év színészet.

-          Többet kellene beszélgetnünk. Elhanyagollak benneteket. –vallottam be Nathnek és Jennának.

-          Nem csak te, hanem mi egymást. –sütötte le a szemét Jenna.

-          Oh, akkor én nem érzem, hogy elhanyagoltalak? –pislogott bájosan Nath.

A kérdésére egy adag pattogatott kukoricát kapott az arcába. Nevetésbe törtünk ki. Az előttünk ülő ürge hátra fordult:

- Befognátok a pofátok?

- Maga nem fordulna előre? –vágtam vissza.

- Ha megfognád a lepcses szád, akkor nem kellene, hátra forduljak.

- Menjen és keressen egy embert, akit érdekel a véleménye, jó? –vigyorogtam a képébe. Jenna és Nath hangosan nevetve szórakozott.

A férfi felállt és a kidobóhoz ment. Váltott pár szót vele és elébb ült. Diadalittasan helyezkedtünk el a székekben.

A kidobó felénk tartott. Megfogta a karom és felrántott.

- Tűnés azonnal. –ezzel az egy mondattal kidobott a mozi teremből. Szitok áradatot zúdítottam a kidobó emberre. A barátaim csatlakoztak hozzám.

Ennyi bőven elég mára. Tisztáztam le. Jól esett hátra dőlni a puha ágyba. Nath ebédelt, Jenna tusolt így egyedül tudtam lenni a gondolataimmal.

-          Hadd lássuk mi is van otthon. –kaptam elő a laptopom. Végig simítottam a kopott tetején. Újkorában fényesen csillogott. Ma már nem volt ilyen jó állapotban a sok használattól, de nem volt szívem megválni tőle. Szerintem nem létezik olyan, hogy egy ember görcsösen ragaszkodjon egy tárgyhoz, de ez alól a macim és a laptopom kivételt képezett. Túlzás, azt állítani, hogy „nem lehet nélkülük élni”.Bekapcsoltam és megnéztem fent van-e anya, apa vagy - a bátyám-Mark.

-          Persze Mark mindig fent van. –csóváltam a fejem. Ha nem csajozik, és nem bulizik, akkor szörföl a neten.

Felhívtam bekacsoltam a kamerát.

-          Szia, Mark! –integettem.

-          Húgi! Várj anya! Apa! –kiáltott.

-          Megöregedtél Faith.–ugratott a bátyám.

-          Te meg okosabbnak tűnsz, bocs tévedtem. –vágtam vissza.

-          Gyerekek, gyerekek! Civakodni nincs idő. –jelent meg a képben anya. Nem sokkal később utána apa is feltűnt.

-          Faith! Jól vagy drágám? Eszel rendesen? Miért vagy egyedül? Nincs dolgotok? Megint sorvasztod az agysejted? –záporoztak a tipikus anyai kérdések.

-          Igen kitűnő egészségnek örvendek. Eszek rendesen. Nath táplálkozik, Jenna zuhanyozik. Nincs dolgunk, mivel a fiúk gyakorolnak egy díjátadóra. Olyan jó, ha van, időnk mi is megnézhetjük őket. Eddig egyszer sem láttuk őket énekelni élőben csak hallottuk őket a backstage-ben. –újságoltam.

-          Milyen idő van? –kérdezte apa.

Kinéztem az ablakon:

- Napsütés meleg. Anglia mellett mondhatni Hawaii. –dicsekedtem.

- Milyen volt a repülő út? –kérdezte valamivel izgatottabban az átlagosnál.

- Hát meglehet szokni. –füllentettem.

Egy órán keresztül beszélgettünk. Anya mindenről kérdezett. A családi beszélgetésnek Harry vetett véget.

-          Egy óra és mennünk kell. –lépett be a szobába.

-          Várj. Elbúcsúzok.

-           Jó napot. – dugta bele Harry a fejét.

Anya őt is kérdésekkel záporozta. A kellettnél jóval később indultunk el. Harry annyira belemelegedett a beszélgetésbe, hogy Zayn, majd Louis is utána jött, de ők is leragadtak és beszálltak a beszélgetésbe. Az elején zavart, majd rögtön megváltozott a véleményem amikor Liam és Niall is csatlakozott. Kissé olyan videó naplóérzést nyújtott. Már be is sötétedett.

Tehát mint mondtam. Késve érkeztünk meg a díjátadó helyszínére így rekord sebesség alatt kellett a fiúkat színpadképessé tenni.

Három díjat zsebeltek be. A zöld szemű szörny a hatalmába kerített amikor Katy Perry szájra puszit adott Harry-nek és Niall-nek. Tudtam, nem én vagyok csak így. Millió rajongó érez így. Csak nem tudják miért is szerencsés ennyire Katy, Harry csodásan csókol. Szenvedélyes mégis gyengéd. Nath-től tudtam meg, hogy a második sorban ül Danielle és Eleanor. Boldogak voltak és őszintén örültek a fiúk sikerének. Mi bevégeztük a feladatunk így egy „személyzet” kártyával bemehettünk a tömegbe. A fiúk előadták a What Makes You Beautifult-t. Mindenki tombolt. Néhány rajongó lányt zavart, hogy nagyon szeretjük őket. A fiúk befejezték és adtak pár pacsit és elmentek. Egy dagadt lány nekilökött a vaskordonnak és beakadtam. Elég instabil volt. Aki ideállította nem végzett alapos munkát és eldőlt. Pontosan rám. Bevertem a fejem. Tehetetlenül feküdtem alatta. Megmozdulni sem bírtam. A fejem hasogatott és az előtörő könnyektől homályosan láttam. A lábamba éles fájdalom hasított, ahogy megmozdítottam.

-          Az ég szerelmére. Segítsenek már! – kiáltott Nathan rémülten, Jenna és két őr segítségével megszabadítottak a kordon fogságától.  A zene ment tovább. A körülöttünk lévők lélegzet visszafojtva néztek rám.

-          Jól vagy? –térdelt le mellém Jenna.

-          A szőke és a barátai ne menjenek el. –nyögtem az iszkoló „támadóm”-ra utalva.

-          Rendben. Találkozunk. –felpattant és eltűnt a tömegben.

-          Faith! Jól vagy? –segített felülni Nath.

-          Rámborult ez a szar. –simítottam végig a térdemen.

-          Fáj? –nézett a szemembe. Tekintete őszinte aggodalmat tükrözött.

-          Nagyon. –sóhajtottam.

-          Én igazén nem akarok beleszólni… jobb, ha visszafekteti, mert nagyobb baja esik, ha eltört a gerince vagy a nyaka. –szólalt meg az egyik őr.

-          De amint látja, jól vagyok. A fejem nem esett le. –gorombáskodtam.

-          Igaza van. Vissza. –nyomott le a földre.

-          Mire várunk? –vizsgáltam a csillagokat. Nehezemre esett beismerni, de még ilyen fájdalmak közepette is gyönyörű. Valamelyest enyhítette a fájdalmam.

-          Orvosra. Megnézi van-e bajod és utána meglátjuk mi lesz. –szorította a kezem Nathan.

-          Siethetne…–morogtam rosszkedvűen.

Egy örökké valóságnak tűnt, amíg ideért a doki. Megállapította, hogy semmi komolyabb bajom. Megkérte az asszisztenseit, hogy vigyenek be a kórházba, hogy megröntgenezzék a lábam. Nath kísért el. A kórházban kaptam egy gipszet a lábamra és mankót. Egy kis fájdalom csillapítót és már is hazafele tartottunk.  Nath felvitt az emeletre és letett az ágyra.

-          Maradok. Ha baj van, szólj, ott leszek Jenna ágyában.

-          Oké. –fúrtam az arcom a párnába. Nem gyenge altatót kaptam… a fejem párnát ért és én nyomban elaludtam. Reggel nem csak Nath ült a szobában. Hanem többen. Közelebb jöttek, amikor felébredtem.

Kérem a megjegyzéseket.