2. évad - 1. A váratlan társaság...

 

-         Vedd fel.–könyörögtem a telefonnak.  A sokadik próbálkozásomra sem vette fel. –A francba. Mormoltam. Ledobtam a telefonom az ágyra, idegesen beszívtam az alsó ajkam. Miért nem veszik fel? Már számtalan üzenetet hagytam mindegyik srácnak. De egyikük sem válaszolt.

Támadt egy jó ötletem. Lehuppantam a laptopom elé. Felnyitottam és bekapcsoltam. Bepötyögtem a kódot és vártam. Azonnal felléptem a Twitteremre. Több mint tízezer új követőm lett.

-         Istenem. –suttogtam. A szám elé kaptam a kezem. Trend is lettem. Tehát mindenki tisztában van a Harry üggyel. Ahogy számítottam. Rengeteg utálkozó hozzászólást is kaptam. Kitöröltem sorra őket. “Ocsmány kurva. Hátrálj Harrytől.”, “Remélem belehaltál a gyönyörbe…”, “ribanc Harry az én pasim!” kategóriájukat. Végül mély sóhajok közepette töröltem a felhasználót. Ez a legjobb. Bizonygattam. A nagy terv kudarcba fulladt. Kisöpörtem a szőke tincseimet az arcomból és a halántékomra tapasztottam az ujjaim. Mit tegyek?

Az elmélkedésem a telefonom rezgése szakította félbe. Reménykedve, hogy Harry gyorsan felkaptam és a fülemhez emeltem.

-         Igen?–szóltam bele reményteli hangon.

-         Faith kisasszony, nos nem gondolom, hogy engem várt ilyen kitűnő örömmel. –jegyezte meg az igazgató nő. Hangjára csüggedt lettem.

-         Mit óhajt?–fújtam ki a levegőt. Észre se vettem, hogy a levegőt bent tartottam.

-         Munka lehetőséget. Csak egy női hírességhez. –kihangsúlyozta, hogy “női hírességhez”.  –Érdekli?

-         Igen. –feleltem visszafogottan. Legszívesebben lecsaptam volna a telefont.

-         Akkor ezt megbeszéltük. Szeretne tudni valamit az alanyáról?

-         Nem fontos. Azt tudom, hogy nő. –bosszankodtam.

-         Akkor megmondom, hogy elvállalod. –csicseregte.

-         Rendben. –mondtam fog csikorgatva. –Egyéb mondani valója akad?

-         Igen. –szólt duruzsolva. –Most ne törd el semmid. Majd megüzenem a címet és a találkát. Ne késs.

-         Ahogy akarja. Viszlát.

Mély levegőt vettem. Legalább a munka eltereli a gondolataim. Nekidőltem az ágy támlának. A kezembe vettem a telefonom. Megkerestem Harry számát és írtam egy üzenetet.

„Remélem nem haragszol rám. Csak szeretném, ha tudnád, hogy viselkedj úgy, hogy meg sem történt.”

Fájdalmas sóhaj kíséretében az „Elküld” gomb felett köröztem az ujjammal. Nem volt lelkem elküldeni. Hogy felejthetném el a dolgokat? Miből gondolom, hogy ezt elolvassa vagy válaszol rá, ha a többire nem tette? Elmentettem piszkozatként. A telefonkönyvet ismét megnyitottam. Ujjaim rutinosan tárcsáztak Nathant. A telefont olyan erősen szorítottam, hogy  elfehéredtek az ujjperceim. Nath a szokása szerint a harmadik csengésre vette fel.

-         Igen? –hangja álmosan csengett. Sejtéseim szerint este kirúgott a hámból. Én meg a két hónapos szobafogságom-töltöttem.

-         Nath. –suttogtam.

-         Hercegnő, mi a baj?

-         Ne hívj így. –mosolyogtam a könnyeimen keresztül.

-         Rendben. Baj van? Átmenjek?

-         Megtennéd? A szobafogságom még tart. –mondtam szemrehányóan.

-         Kellett neked összeakaszkodnod Styles-szal. –kuncogott.

-         Lehet. –vontam meg a vállam.

-         Bedobok egy kávét és elviselhetővé varázsolom magam, mert az este elnyúlt.

-         A hangodból ítélve nem csak annyi történt.

-         Megyek és megtudod. –mondta sejtelmesen.

*Nathan a hívás után*

Nyújtózkodott. Véletlenül bele ütközött a mellette pihenő  testbe. Békésen pihent, mellkasa  fel alá emelkedett. Hal nyöszörgés hagyta el a száját, amikor elhagyta az ágyat.

-         Nathan… Maradj még.–kérlelte a lány.

-         Mennem kell Jenna. –bújt bele a ruháiba. –Hamarosan jövök. Menj haza és pihenj.

-         Már megint itt hagysz. –mondta panaszos hangon. Könyökét az ágyra fektette és rá a fejét.

-         Megint? –rökönyödött meg Nathan. –Az első eset, hogy itt vagy…

-         Ki hívott? –szegezte neki a kérdést. Nath nem válaszolt. Jenna mérgesen elkapta a telefont, amit az ágyon hagyott.

-         Faith…–mondta haragosan. Barna szeme elsötétedett, arca komor lett. –Az idegeimre megy. Mindig jobb nálam.

-         Ne mondj ilyet! –mosolygott Nathan. –Te is jó vagy…–hosszú gondolkodás után fejezte be-… valamiben.

-         Abban, hogy Faith árnyékában legyek? –csattant fel.

-         Például. –cukkolta Nath.

-         Egy görény vagy! –fakadt ki. –Menj és dugd meg.

-         Szívesen. – Vigyorgott.

-         És én még lefeküdtem veled?

-         Ennyi alkohol után örvendj, hogy nem egy idegbeteg mellett kötöttél ki. Mellesleg semmi nem történt. Nem tudtalak haza vinni és ide jöttünk. Csak tudnám miért másztál a kanapéról ide?

Jenna arcát pír lepte el. Biztos volt benne, hogy történt valami. De csak álom volt. Mérgesen pillantott a távolodó Nath után.

Megkönnyebbült sóhaj tört fel belőle, amikor magára maradt.

*Faith szemszöge*

-         Mi a baj hercegnő? –rontott be kopogás nélkül Nath a szobámba.

-         Mondtam, hogy…

-         Ne hívjalak hercegnőnek.–próbálta utánozni a hangom.

-         Nem is beszélek így. –ráncoltam a homlokom.

-         Ennél rosszabb. –ajkain mosoly bujkált.

-         Nem veszik fel a telefont. Nem írnak vissza. Mintha nem is lennék.–szomorkodtam.

-         Biztos sok a dolguk. –vigasztalt Nath.

-         Nem hiszem.

-         Figyelj, van egy ötletem. –mondta ragyogó arccal.

-         Mi? –kérdeztem búskomoran. A telefonom-szuggeráltam, hátha megcsörren. De nem tette.

-         Elmegyünk az egyik koncertjükre. –vázolta.

-         Milyen pénzből? Nem engednek anyuék el, és nem lesz koncert itt Londonban.

-         Ne legyél ünneprontó. Belógunk és szerzünk fuvart.

-         Nathan ez értelmetlen. Feleslegesen teperek, mert lemaradtam erről a buszról. Beletörődőm és kész. –babráltam a hajam végével. Úgy éreztem, hogy ha tovább feszegetjük, ezt a témát menten elbőgöm magam így témát váltottam:

-         Mesélj az estédről. –böködtem izgatottan.

-         Leittuk magunkat Jennával. –mesélte el mosolyogva a történteket. Nagyokat nevettem a történteteken.

-         Ott aludt? –csodálkoztam.

-         Ott. –mesélte kuncogva. –Reggel meg mellettem ébredt, azt hitte történt valami köztünk…

-         Hát nem bírj az alkoholt…–jegyeztem meg közömbösen.

Jenna a visszatérésünk óta nem nagyon szólt hozzám. Minden percben, amit együtt töltöttünk éreztette velem, hogy én vagyok a hibás. Inkább elkerültem és a kiérdemelt fogságom-töltöttem.

-         Mesélj valamit.

-         Mit? –néztem csodálkozva Nathre.

-         Hallottam, hogy kaptál egy állást. Gratulálok.

-         Legalább eltereli a gondolataim. De fogalmam nincs, kiről van szó. Híres és lány. Az igazgatónő kihangsúlyozta, hogy nő nemű. –meséltem nevetve. –A szerződés megvan. Majd találkozok az alanyommal.

-         Arra is rámászhatsz, ha félredobod a nézeteid. Ahogy kimondta arcán kaján vigyor terült el.

-         Hogy legyek leszbikus? –néztem rá elkerekedett szemekkel. Huncut szemekkel nézett vissza rám.

-         Nem, csak megteheted. Én támogatlak.

-         Lezbikus? –kukucskált be az ajtón Mark.

-         Viccelődünk. –magyarázkodott Nath, beletúrt a hajába és a bátyámra nézett.

-         Ja, akkor jó…–könnyebbült meg Mark. –Valaki keres. –biccentett az ajtó felé.

-         Jössz? –pillantottam hátra a vállam felett Nathre.

-         Naná!

A szívem a torkomba dobogott. Harry az tudom! Reszkető kezem végig futattam a  korláton és gyorsan szedtem a lábam a lépcsőkön. Nath a nyomomba volt, a nyakamba lihegett.

Mély levegőt vettem és kitártam a résnyire nyitott ajtót.

-         Faith Smith-hez van szerencsém? –kérdezte kérges hangon a felém magasodó alak.

-         Igen. Nekem meg…?–néztem rá hatalmas szemekkel.

-         Bart. Kérlek, fáradj velem. Az autóban vár az igazgatónő. Mennünk kell, ma találkozol …

-         Ja, oké. –szakítottam félbe. –Velem jöhet Nathan? –biccentettem a mellettem álló srácra.

-         Igen. –felelte kis gondolkodás után. Sarkon fordult és a kocsihoz lépett. Kinyitotta az ajtót és beszálltunk. Hagytam üzenetet Marknak és izgatottan fészkelődtem a hátsó ülésen.

Az út kanyargós volt. És kiderült, hogy Bart nem szereti, ha késésben van. Több kanyart levágott. Számtalan imát elsuttogtam, hogy épségbe túléljem. Hirtelen fékezett. Nem számítottam, a hirtelen megállásra és lefejeltem az előttem levő ülést.

-         Itt vagyunk. –mondta vidáman Bart. –Még van két percünk. Siessetek.

Nath és én váltottunk egy „nem értem ezt az embert” nézést és követtük Mrs. Nicolát.

Fel sem tűnt, hogy a mindig cserfes Mrs. Nicola csendbe burkolózott. Öles léptekkel előttünk tipegett. Kocognunk kellett, hogy utolérhessük. Kitárta a nagy vasajtót. Beléptünk egy hatalmas épületbe. Ez egy hotel, drága hotel. Vontam le a következtetést az ott flangáló emberekről és a drága bútorzatról.

-         Erre. – engedett előre Bart. Hamarosan hívom a kisasszonyt, addig szolgálják ki magukat. –mutatott az italoktól és finomságoktól roskadozó pultra. Az igazgatónő bólintott.

-         Faith? –szólított meg Mrs. Nicola. –Valamit el kell mondanom.

-         Hagyja. –legyintettem. Odasétáltam a pulthoz és töltöttem magamnak egy nagy pohár friss almalevet. A számhoz emeltem a poharat és mélyet kortyoltam a hűs folyadékból.

Nath bekapott néhány bonbont és a berendezést vizsgálta. Elismerően bólogatott.

-         Igazgatónő, aláírta a szerződést? –kérdeztem szorosan szorongatva a poharam.

-         Igen. –válaszolt bűnbánó képpel. – Egy hónap és pár nap a munkaidő, és nagyon sajnálom. –suttogta alig hallhatóan.

-         Rá se rántson. –mondtam csipkelődve. –Hát mindig nem lehet fiú előadókat kapni…

-         Nem erről van szó. –tiltakozott. Vörösre rúzsozott ajkait további magyarázatra tátotta.

-         Kíméljen most, mert közel vagyok ahhoz, hogy elájuljak. – csitítottam. Engedelmesen elhallgatott és elhúzódott az egyik sarokba.

Bart nevetését hallottam a folyosó végéről. Egy női hang is követte a példáját. Kortyoltam párat az italból és a tekintetem a nyíló ajtóra szegeztem. A látványtól kiköptem az italom. A kezeim nem engedelmeskedtek és a pohár hangos csörömpöléssel a földön landolt. Apró szilánkokba tört. Ajkaim hangtalanul formáltak egy „Édes Istenem”-et. Karjaim bágyadtan csüngtek a testem mellett…