2. évad 2.rész

-          Hello Taylor Swift vagyok.–nyújtott kezet Taylor. Harry meglepődve keresett rejtekhelyet Taylor mögött.

-          Faith Smith. –ráztam meg Tay vékony kezét. –Ő itt a barátom Harry Sytles. Biztos ismered.

-          Jobban, mint gondolnád. –suttogtam bosszúsan.

-          Tessék? –kérdezte mosolyogva. Ujjait összekulcsolta a Harryével. A szőkeség várta, hogy Harry kezet nyújtson. Persze Harrynek esze ágában sem volt.

-          Örvendek Harry. –nyújtottam a kezem. Tétován megszorította a kezem. Olyan, volt mintha az áramütés futott volna végig rajtam. Füstölögtem magamban. Nath is bemutatkozott. Harryvel röpke pillantásokat vetettünk egymásra. Harry szemei megállapodtak a lábamon. A sebem vizsgálta. Zöld szemeiben aggodalom tükrődözött. Szapora légzésem nem tudtam visszafogni. A düh már-már erőt vett rajtam. Nehezemre esett Taylorra figyelni, aki kezesen csicsergett a tervekről.

-          Nagyszerű. –mosolyogtam. –Megbocsájtanál? Friss levegőre van szükségem. –suttogtam, hogy Harry ne hallja.

-          Rendben, de mikor lesz időd megtudni a részleteket? –ráncolta a szemöldökét.

-          Meséld el Nath-nek. –biccentettem rá. Nath felkapta a fejét. Eddig Harryvel szemezett, dühös pillantása elárulta, hogy ő is azt érzi, amit én.

Kiegyeztünk Taylorral és sietősen elhagytam a szobát. Kilépve a folyosóra nem tudtam merre rohanjak. Egy takarítónő csatogott el mellettem.

-          Bocsánat. Merre van a  mosdó?–szólítottam meg.

-          A földszinten, jobbra. –válaszolt kedvesen.

-          Köszönöm.

Öles léptekkel elsuhantam. Lerohantam a lépcsőn. Kis híján beleütköztem egy srácba.

-          Sajnálom. –motyogtam zavartan.

-          Jól vagy? –nézett rám a hatalmas kék szemeivel. Hosszú szempillái szépen keretezték a kék szemeit. Fekete haja lágyan omlott a homlokába. Magas és izmos volt. Egy fehér pólót viselt, egy hozzá színben illő Adidas cipővel.

-          Nem mondhatnám. –erőltettem egy mosolyt.

-          Még akkor is elbűvölő, vagy ha erőlteted a mosolygást. Mondta egy mosoly kíséretében.

-          Ez inkább vicsorítás.– csóváltam zavaromba a fejem. Hátra pillantottam a vállam mögött. Reménykedtem, hogy Nath nem jön utánam.

-          Vársz valakit?  a hajába túrt és engem figyelt.

-          Nem igazán. –pirultam el.

-          Egyébként Christian vagyok! –nyújtotta a kezét.

-          Én Faith. Megfogtam a kezét és megráztam.

-          Itt laksz? –kérdezte.

-           Nem. Nem lakom a hotelben…

-           Mármint Londonban. Itt laksz?

-          Igen. –feleltem. –Miért?

-          Londonban kevés ilyen gyönyörű hölggyel találkoztam. Bókolt még mindig szorította a kezem.

-          Nekem most mennem kell. –haboztam. Ajtócsapkodás hallatszott és az érzésem támadt, hogy Nath keres.

-          Szomorú. –hangjában csalódottság csengett. –De nem hagyok elmenni egy ilyen lányt, mint te. –kacsintott. A farzsebébe nyúlt és előhúzott egy névjegy kártyát. Átnyújtotta és a következő szavakat intézte hozzám:           -           Adios szépség.

A lépcső tetején Harry állt. Amikor észrevettem elsüllyesztettem a névjegykártyát a zsebembe és tovább indultam. Harry követte a példám. Szúrós pillantást vetett Christianra és a nyomomba eredt. Gyorsan elfordultam jobbra. Berohantam a mosdóba és elbújtam az egyik fülkébe.

Felmásztam a wc tetejére, hogy ne látsszon a lábam. Próbáltam visszafojtani a lélegzetem.

Hol van? Kutattam a szememmel. Erre fordult be. Itt csak a vészkijárat van. És a mosdó. Elvigyorodtam a felirat láttán.

Ha Faith lennék hova bújnék? Töprengtem. Jól körbenéztem, hogy lát e valaki. Utána bekukucskáltam a mosdóba. Üresnek tűnt. Becsuktam magam mögött az ajtót.

-          Hol vagy? –kérdeztem pajkos hangon. Lehajoltam és láttam egy pár cipőt.

-          Megvagy!–téptem fel az ajtót.

-          Te is haver. –mordult rám egy férfi. Kivált a háta mögül egy lány. Lenéztem. Az ő cipőit láttam.

-          Haver nagyon sajnálom. –hátráltam meg.

-          Elhiszem…–morogta.

Ijesztő hangok szűrődtek ki a szomszédos fülkéből. Harry hangja és egy srácé. Nem bírtam tovább. Kirontottam. Harry épp hátrált egy srác elől. A fiú kigyúrt volt. Magasabb és erősebb. Egy pár évvel idősebb lány, mint én, állt szégyenkezve a fiú mögött. Arcát a tenyerébe temette.

-          Pat. –próbálkozott halkan, de meg sem hallotta. Harryt sarokba szorította. Ütésre emelte a kezét. Harry összeszorította a szemét. Az ütés a gyomrát érte. Fájdalmasan nyögött.

-          Állítsd meg! –üvöltöttem rá a lányra. Ijedten rezzent össze.

Pat megragadta Harry karját és felemelte. Fájdalmában nyöszörögött.

-          Idióta. –ugrottam Harry és Pat közé.

Pat kicsit meglepődött, de nem igazán zavartatta magát. Könnyűszerrel arébb lökött.

-                      Állj le!–üvöltöttem. Visszafurakodtam Harry és Pat közé.

-                      Állj félre. –morogta.

-                      Nem! Hagyd békén.–löktem meg.

-                      Állj már félre te értetlen ribanc. Pat karon ragadott és megrángatott. Az erős kezei között rongybabának éreztem magam.

-                      Engedd el. –nyöszörögte Harry.

-                      Mégis miért? A barátnőd? –vigyorgott gonoszan.-   Te kukolhatod az én csajom? A lány meggyötörten állt ott. Elfordította a fejét, hogy ne lássa a félelmünket.  Pat lekicsinylően végig mért.

-                      Nem annyira jó csaj, haver, de a segge azért jó.– bele markolt a fenekembe. Felemeltem a kezem és pofon vágtam. Hangosan csattant Pat arca. Ekkor végre elengedett. Szúros pillantással nézett vissza rám.

-                      Húzz el a fenébe. –kiáltottam rá dühösen. Próbáltam erősnek látszani, és álltam a tekintetét. Egész testemben remegtem, a felkarom lüktetett a fájdalomtól. Hallottam, hogy Harry nehézkesen vette a levegőt mögöttem. Szorosan a testéhez lapultam a hátammal.

-                      Hilary. –szólította a lányt. A lány felemelte a fejét. Szeme könnytől csillogott. Pat meghátrált. Megfogta Hilary kezét és elhagyták a mosdót. Hilary hátrapillantott és egy „bocsánatot” tátogott.

Még mindig nem mertem fellélegezni, pedig már percek óta elmentek. Kifújtam a levegőt, ami még a veszekedéskor bent rekedt.

-                      Jól vagy?–kérdezte Harry rekedt hangon.

-                      Igen. –suttogtam. Maga felé fordított így szembekerültem vele. Szeme tompán csillogott, kezeit a gyomrára szorította. Ő is remegett.

-                      Sajnálom. –kért bocsánatot. Bűntudatosan nézett le a cipőm orrára.

-                      Mégis mit?

-                      Ami történt. –válaszolt.

-                      Harry nem te tehetsz róla, hogy egy elmebeteg most vezette le a dühét..

-                      …hogy nem hívtalak. –vágott a szavamba.

-                      Végül is már nem járunk. Egészséges férfi vagy és Taylor szép…

-                      De nem erről van szó…

-                      Harry akkor miről?–csattantam fel.

-                      Ígérem, hogy majd elmondom, de nem tehetem most.

-                      Harry nézd én tényleg nem értelek. Ráztam meg a fejem. Sajnálja, de nem magyarázhatja meg most.

Közelebb hajolt.

-                      Faith. –búgta a fülembe. Lehajtottam a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni. Megfogta az állam, felemelte a fejem és megcsókolt. Fogai súrolták az ajkaim. A nyelvünk táncot járt. Harry szokásához híven beszívta az alsó ajkam és játékosan megharapta.

-                      Ne csináld.–kuncogtam.

-                      Na és ezt? –kérdezte fennhangon. Puha ajkait a nyakamra tapasztotta. Minden részére apró csókokat hintett. Elért egy pontot, megtalálta az erogén zónám. Felnyögtem. Lehunytam a szemeim. Élveztem a pillanatot és Harry méltón is zárta. Megint belém harapott, párszor megszívta az érzékeny bőrt és elhúzódott. Nedves nyomot hagyott a nyakamon.

-                      Ez fájt. –néztem rá bosszúsan. Huncutul elvigyorodott. A fejem csóváltam. Harry nem a szavak embere…

-                      Menj, Taylor már vár. –biccentettem az ajtóra. Bólintott. Olyan fájdalmasnak hangzott a számból ez a mondat, hogy még Harry is érezte a fájdalmam. -    Beszélünk, ígérem.–suttogta két csók között.

 Ott hagytam és elsétáltam a tükör elé. Megmostam az arcom és a kezeim. A hideg víz enyhítette a szapora légzésem és szívverésem. Papír törlővel megtöröltem a kezeim. Megfordultam. Harry eltűnt. Közelebb léptem a tükörhöz, hogy  szemügyre vegyem a foltot a nyakamon.

-                      A fenébe. –szitkozódtam. Sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Élénk piros színben pompázott a nyakamon. Na és, hogy takarom el? Sállal? Na de nyáron?! Semmi használható ötlet nem jutott eszembe.

Hálát adtam, hogy nem vágattam le a hajam. Pontosan igazítottam arra, hogy a foltot eltakarja. Elégedetten méregettem a tükörképem. Nem látszik, de csak ha nem mozgok túl gyorsan. Megtapogattam a csókunktól duzzadó ajkaim, olyan érzés volt mintha Harry ajkai még mindig ott lennének. Elpirultam és kiléptem, a mosdóból.

-                      Nath. Beléptem a szobába. A barátom egyedül ücsörgött az asztal mellett. Idegesen rám mosolygott.

-                      Taylor elment próbálni, azt üzente, hogy nincs ideje várni rád ezért elment. Két óra múlva jön vissza.

-                      És akkor mi mit csinálunk? –mosolyogtam vissza rá.

-                      Én azt nem tudom, hogy te mit csinálsz, de én hazamentem. Akárcsak Mrs. Nicola. Hangja dühösen csengett. Arca vonásai megkeményedtek.

-                      Itt hagysz? –húztam fel a szemöldököm.

-                      Igen. De ne aggódj, nem leszel egyedül.  Szemeit a nyakamon levő foltra szegezte. Elsétált mellettem és a válla felett hátraszólt: - Styles elszórakoztat. A 684-as szoba. Becsukta maga mögött az ajtót.

-                      Idióta. Mormoltam. Megsúroltam a foltot.

Harry

-                      Jól van? –kérdezte a pincér.

-                      Igen, csak hozza már a jeget. Halk nyöszörgés hagyta el a szám. A gyomrom nagyon fájt. Az adrenalin elhagyta a testem. Minden porcikám fájt. Megéri ez az egész fájdalom, hiszen megcsókolhattam újra őt. Nem mondhatom el neki, pedig szeretném.

-                      Hozza már azt a cseszett jeget? –sóhajtottam fel.

-                      Itt van. Az ajtón nem a pincér lépett be hanem Faith.

-                      Te itt? Mosoly futott át az arcán. Becsukta az ajtót és leült mellém.

-                      Le a pólóval. –mosolygott.

-                      Semmi előjáték? –néztem nagyot.

-                      Harry át fog nedvesedni a pólód. –kuncogott.

-                      Pedig már úgy meg örültem. –biggyesztettem le az ajkam.

-                      Taylor azért van nem? Inkább kijelentésnek szánta, nem kérdésnek. Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. A fejem felett átvettem a pólóm.

-                      Ez mióta van meg. –simított végig a tetoválásomon.

-                      Rég. –válaszoltam kurtán.

-                      Tetszik. –jegyezte meg. Óvatosa simogatta. Láttam, hogy akar valamit kérdezni. Mély levegőt vett:           -           Taylor miatt van?

-                      Nem. –mondtam sértődötten.

-                      Nyomta a lelkem. –magyarázkodott. A bal kezébbe vette a jeget és rátette a hasamra.

-                      Hideg. –szisszentem fel.

-                      Harold a jég, hó az hideg. –kuncogott.

-                      Tudom. –mondtam duzzogva.

A fejembe sok gondolat tolongott. Mély gondolkodásomból Harry riasztott fel.

-     Fait. Faith! –megfogta a kezem. Nem értettem mi a baj.

-     Fáj.  Arcán megjelentek a kis gödröcskéi. Megrázta a haját, és beletúrt.

-     Mi a francért is tartom neked?  Elengedtem a jeges csomagot.

-     Na. –húzta vissza a kezem.

-     Harry Styles engedj. – könyörögtem. Magához rántott. –Harry fájni fog. –figyelmeztettem. Magához húzott. Arcunkat pár centi választotta el.

-     A csókom? –kérdezte cinkos mosoly kiséretében.

-     Nem hanem ez. –a kezem a hasára tettem és megnyomtam.

-     Ne csináld!–dörrent rám. Hangja fenyegetően csengett.

-     Akkor engedj. –mondtam dacosan.

-        Nem. –mondta szárazon. Kiszabadítottam magam a szorításából, mert lépteket hallottam.

-        Harry engedj. –sziszegtem. De válaszként elém tárta a száz wattos mosolyát.

-        Harry jönnek. –könyörögtem.

-        És? –nézett rám a csillogó zöld szemeivel.

-        Kirúgnak. Kérlek… Mély levegőt vett és elengedett. Leszálltam az ágyról és az ablakhoz sétáltam. Zavartan néztem ki.

-        Fáj még a lábad? –törte meg a csendet.

-        Nem.

Hitetlen pillantást vetett rám. Láttam a szemem sarkából. Megfordultam és ránéztem.

-         Harry sok idő eltelt, azóta. –suttogtam.

-         Meddig fogod ezt még felhozni?

-         Amíg fáj. Dühös voltam rá. Én jobban szenvedtem, mint ő.

-         Akkor hallani fogom még.–bólogatott. Letörölte a hasáról a megolvadt jeget. Magára kapta a pólóját és visszafeküdt.

-         Történt veled mostanság valami izgalmas? Végig simított a karján, a tetoválásait szemrevételezte.

-         Szobafogságot kaptam. Eszembe jutott, hogy Jenna már hozzám sem szól.

-         És mi van Jenna hercegnővel? Felpillantott rám. Ijedten gondoltam arra, hogy gondolatolvasó.

-         Semmi.–fújtam ki a levegőt.

-         Zayn mesélte, hogy Jenna azt mondta, hogy nem akarsz látni.

-         Tessék? Tágra nyílt szemekkel bámultam rá. – Mikor volt ez?

-         Egy hete. Felhívhattalak volna, de sok dolgunk volt.

-         Elhiszem. –mondtam gúnyosan. –Nekem beszélnem kell Jennával. Mondd meg a kis Taylorodnak, hogy sietek.

-         Nem az én… jó, de siess.

A gondolataim előre tódultak. Jenna soha nem tett volna ilyet. Tudta, hogy mennyire fáj… Nem figyeltem, levágtam a kanyart. Megint neki mentem valakinek. Ismerős illatot éreztem. Fel sem kellett néznem. Tudtam, hogy ki ő.

-         Zayn. –hangomba düh és öröm került. Idegesen nézett rám. Elvárásommal ellentétben nem fogadott kitörő örömmel.

-         Mit keresel itt? –ajkairól pattogtak a szavak.