-
Úgy döntöttem, hogy még lesz pár rész. Időközben indítottam új blogokat és szeretném ha feliratkoznátok. Leírom a listát és a rövid tartalmakat, és az FB csoportot is!
Backstabber
Jessi élete nagy lehetősége előtt áll. Ezen múlik a karrierje. Sarah, a Teens magazin szerkesztője, nagy dobásra készül. Az év, port kavaró botrányát szeretné összehozni. Kideríteni mi folyik a One Direction bandán belül. Létezik e az a sokak által emlegetett Larry Stylinson? Mindezt egy részletes beszámolóval megfűszerezve. Jessi nem akar kém lenni, de úgy adja az élet, hogy mégis a feladat végrehajtására kényszerül. Beépül, mint fiú-álruhában-, és a fiúk bizalmi körébe férkőzik. Vajon leadja a részletes beszámolót, hogy tönkretegye a „barátait”? Miért dönt, úgy, hogy minden jobb lesz, ha közzé teszi a cikket?Link: http://backstabber-shut-your-mouth.blogspot.hu/
Az ellentétek vonzzák egymást?
Honey. Lily. Évek óta legjobb barátnők. Ellentétek. Még is, kénytelenek lesznek elviselni egymás idegesítő szokásait, négy fal közé zárva pár évig. A két barátnő úgy határoz, hogy jelentkeznek egy egyetemre, amire fel is veszik őket. Miután belakták a helyet, már az első napokban találkoznak egy fiúval, Niall-el. Kiközösített cserediákként élte napjait, amíg Honey és Lily fel nem dobják az életét. Jól indul minden, mindaddig, amíg kapnak két új tanulót. Harry és Zayn. A két fiú teljesen felforgatja az egyetem életét. Lázadók. Csak úgy, mint Lily. Honey inkább a tanulásnak szenteli az életét, nem akar csalódást okozni önmagának. A tökéletességre törekszik. De képes feladni a hőn áhított tökéletességet a szerelemért? És Lily megtalálja-e azt a fiút aki kiegészíti?
Link: http://lilian-and-honey.blogspot.hu/
Kérlek nyomnál egy lájkot, erre a képre+ az oldalra? Sokat segítenél*.* Link:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=526450347401184&set=a.523642001015352.1073741827.474055159307370&type=1&theater
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=526450347401184&set=a.523642001015352.1073741827.474055159307370&type=1&theater
Élet nagy lábon és szabadon...
Hihetetlen. – motyogtam magam elé.
Az asztalon, hat különféle, angol bulvárlap terült el, amelyeknek én voltam a
címlapján. Hangzatos címekkel, mint: „Az ex páros megint összejött” , „Taylor
Swiftet kidobták”, „Harry Styles kapcsolatban van”.
-
Ezt megmagyaráznád? – anya csípőre
tett kézzel állt velem szemben. Mérgesen várta a válaszom.
-
Én csak… – nekirugaszkodtam, de
nem ment. Össze voltam zavarodva. Harry, az éjszaka, és persze Taylor, aki
azonnal kirúgott. Nem hibáztatom érte, pocsék érzés így elárulva lenni. De
legalább érezte, mit éreztem Harry eltűnése után.
-
Te, mit? –anyu nem vártam meg,
hogy végre kinyögjem. Helyette indulatosan sétált fel s alá közben ordított:
-
Életeid végéig szobafogság. Tűnj a
szemem elől!
-
Ezt akarod? – kérdeztem. Keserű érzés
öntötte el a szám. Nem haragudhat ennyire rám. Én nem tettem semmit. Nem voltam
semmilyen megalázó helyzetben, és mégis csinálja a cirkuszt. Kirúgtam magam
alól a széket és elviharoztam.
-
Remélem, boldog leszel.
Felrohantam, a szobámba és magamra zártam az ajtót. Feltéptem a szekrényem
elkaptam a hozzám legközelebb eső táskát és elvettem. A szekrényemből
kirángattam pár ruhát, belegyömöszöltem. Elvettem a tárcám és mentem is le a
lépcsőn. Anyám mit sem törődve bámulta a magazinokat.
-
Mit gondolnak majd rólunk? Ilyenre
neveltelek? Tönkretettél egy kapcsolatot!
-
Én? Az már ott volt elrontva, hogy
találkoztak. Taylor tette tönkre az enyémet! Innen fúj a szél? Mások véleménye?
Csináltál már valaha valamit úgy, hogy nem gondoltál arra, hogy mit gondolnak
majd mások?
Reszkettem a dühtől. Igen,
anya és apa, szégyelltek. Soha nem tudtam úgy cselekedni, hogy nekik
megfeleljek, és már nem is próbáltam.
-
Elmentem, a soha viszont nem
látásra! Adios!
Gyors léptekkel közelítettem
meg az ajtót. Lenyomtam a kilincset és
amilyen erősen csak tudtam becsaptam magam mögött az ajtót. Megállás nélkül
rohantam. Amikor kifulladtam, megálltam. Visszanéztem. Senki nem jött utánam.
Zilálva halásztam elő a táskám mélyéről a telefonom. Tárcsáztam és türelmesen
vártam, míg megszólalt a vonal végén Nath.
-
Jól vagy? Miért zihálsz így
csessze meg? Faith te vagy? Vagy egy kutya tárcsázott?!
-
Én vagyok, hülye… – mély levegőt
vettem. – Segítened kell.
-
Miben királylány?
-
Eltűnni.
-
Miért?
-
Kérlek, gyere, utánam itt vagyok,
a Margaret előtt. – próbáltam érthetően és tagoltan beszélni. – Siess.
A vonal megszakadt és
reméltem, hogy nem anyámmal jön értem.
Percek óta vártam, és kezdett
egyre bizonyosabb lenni, hogy nem érkezik senki utánam. Idegesen markoltam a táskám fülét. Az
elfehéredett ujjperceim bámultam. Hangos csikorgással megállt a sarkon egy
rozoga kocsi. Fintorogva mértem végig. Nath vigyorogva intette. Öles léptekkel
már ott is teremtem a kocsi mellett. Ha annak lehet nevezni azt a matuzsálem
korú autót.
-
Ez meg mi? – próbáltam elfojtani a
nevetésem.
-
Autó. Csipkerózsika sem Audival
utazott. Szállj már be.
Körülnéztem. Kihalt volt
minden. Nem tudom végül is mit vártam. Csendes és kihalt egy környék ez. Talán
arra számítottam, hogy anyám vagy Mark lélekszakadva rohan utánam, hogy
visszatartson. Többet időztem a beszállásnál, mint terveztem, végül mégis beszálltam
a kocsiba. Nath minden erejét megfeszítve kapcsolt, és hangos nyikorgás
közepette, elindultunk. Azonnal meg tudtam állapítani, hogy nem álmaim
kocsijában ülök. A kárpit bűzlőtt a dohányszagtól, ujjnyi por állt a
műszerfalon, az ablak poros volt. Az ajtó fogantyúja is koszos volt.
Összedörzsöltem a tenyereim, hogy levakarjam a kezemre tapadt ragacsos valamit.
Kinyitottam a kesztyűtartót, de a kezemben maradt.
-
Úristen! – Elkerekedett szemekkel
bámultam Nath-re. Higgadtan válaszolt:
-
Az úgy volt, ne aggódj, csak
valahogy tedd vissza és próbáld meg nem szétszedni a kocsit.
-
Nem kell szétszedni, szétesik ez
alattunk… – morogtam. Megpróbáltam visszailleszteni a helyére a fekete műanyagot.
Nehéz volt a zötykölődés miatt, de sikerült.
-
Mi is volt ilyen sürgős? Nath
bevett egy kanyart. Ujjaival idegesen dobolt a kormányon. Összepréseltem az ajkaim
egy vonallá.
-
Mi ez a kocsi? – kérdeztem,
legjobb védekezés a támadás, szólás, gyakorlatba ültetésével.
-
Nancy nénikémé. Szeretet teljesen
végig simított a műszerfalon. A lerakodott por felszállt és betöltötte a
levegőt. Köhögni kezdtem. Undorodva biccentettem az ujjára. A por vastagon állt
az ujján. Nevetve lerázta. – Szerintem ilyen hamar még egy taxi sem jött volna
érted. Tehát ne fintorogj, mert hátra ültetlek a hátsó ülésre. Tudod, Nancy
nénikém kutyája, Gordon, imádott pancsolni és rendszerint ott utazott. Ahogy
pedig te is észrevehetted rég volt takarítva.
-
Lehet, ha a taxival jobban jártam
volna. – mondtam durcásan.
-
Na, akkor mi volt otthon?
A hazafele vezető úton
elmeséltem, hogy mi történt. Nath megértően bólogatott és hümmögött, közben.
Részben ezért szerettem. Soha sem bíráskodott, igazságtalanul.
-
Hova fogsz menni? Itt maradhatsz.
– Nath leállította a motort a házuk előtt. Tudtam, hogy ez lenne a
legegyszerűbb, de nem ezt az utat kellett választanom. Mosolyogva szálltam ki
az autóból.
-
Tudod Nath, ez nem lenne épp a
legjobb. Így gondolod te is, csak túl jó barát vagy. Most egyedül másztam bele
a szarba, nekem is kell kijönnöm. Te adod a létrát a mászáshoz.
Becsaptam az ajtót, és
odasétáltam a Nath oldalára. Behajoltam a vezető ülésre.
-
Mielőtt elmegyek. Kérlek, ne áruld
el, hogy a Palace hotelba megyek. Van pénzem, és megleszek. Te is csak azért
tudod, hogy hova megyek, mert tartozom. De ne mondd el még Harrynek sem. Értve
vagyok?
-
De Faith…
-
Sss. – félbeszakítottam. – Most
meg megyek. Szia!
Elégedetten sétáltam el.
Harryt felhívom, és majd elmondom én. Szabadnak éreztem magam. És boldognak is,
ha elérek, fájó lábak nélkül a Palace hotelig. Élveztem a gyenge utónyári
sugarakat.
***
Felhívtam Harryt, de nem
vette fel. Mérgesen próbálkoztam, félóránként. Időközben megérkeztem a hotelba
is. Bejelentkeztem, és már tisztán a kilátást élveztem.
Unottan feküdtem hanyatt a
plafont bámulva, amikor elindult a telefonom ismerős dallama.
-
Harry!
-
Tudod, édes, de most is épp dolgom
van. Kérlek, ne haragudj rám. Mennem kell. Szeretlek.
Épp tiltakozni akartam, de
már megszakadt a vonal. Homlokráncolva dobtam magam mellé a telefont.
Keressen meg, ha majd lesz ideje. Gondoltam.
Bekapcsoltam a tévét, és valami érzelgős filmet kezdtem nézni. A reklámok, annyira-hosszúra
nyúltak, hogy belealudtam. Az ajtón kopogtattak. Pontosabban döngettek. Álom
ittasan nyújtóztam egyet. Ásítottam. Hát a film lejárt és már késő este
lehetett. Lassan cammogva mentem ajtót nyitni, mert attól tartottam, hogy
betöri az a bizonyos személy.
-
Igen? – unottan néztem az előttem
álló személyre.
-
Mégis mi a francot képzeltél? Mérgesen
nyomult be a nyitott ajtó résén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése