*Faith szemszöge*
Borzasztóan fájt a lábam. Szavakkal le sem tudnám írni. Minden, olyan szürreálisnak tűnt. Sokáig nem volt időm gondolkodni, mert már épp altattak el.
Az ébredéskor kellemes meglepetés várt. Anyám és apám ült velem szemben.
-
Faith.−Borult
anyám a nyakamba. Apám meggyötörten ült a helyén.
-
Az a nevem
még mindig. − Mondtam nyersen.
-
Viselkedj
Faith. −Szólt rám apám.
-
Jó-jó. −feleseltem.
-
Biztos az
altató…−próbálta menteni a bőröm Harry.
-
Harry, szerintem
előtte is ilyen volt. −halottam meg a bátyám hangját.
-
Mark? −Húztam
fel a szemöldököm.
-
Itt vagyok,
te szőke. −integetett apám mögül.
-
Olyan jelentéktelen
vagy, hogy észre sem veszlek. −néztem a szemébe.
-
Biztos jól
viselkedtél, mert már kétszer lesérülsz. −csóválta a fejét.
-
Gyerekek elég
legyen! −Szólt csendet parancsolva apám.
-
Tényleg, hogy
a szarba értetek ide ilyen hamar? −Kíváncsiskodtam.
-
Gyors jegyet
vettünk és 7 óra és itt vagyunk. −mesélte anyám.
-
7 óra? −Csodálkoztam.
−Egy órája sem vagyok megműtve…
-
De
pontosabban 9 órája, csak kicsit az altatóból túl sokat kaptál és átaludtad az egész
napot…−mondta kedvesen Harry. Ránéztem és valami furcsa érzés szorongatott belül.
Nem tudtam pontosan mi is, de nagyon zavart.
-
Éhes vagyok.
−panaszkodott Mark.
-
Nehogy éljen
halj…−jegyeztem meg hangosan.
-
Gyere, én
megmutatom, hol ehetsz. Hozzak nektek? −Fordult a szüleim felé.
-
Hamarosan mi
is megyünk, így nem kell. De azért köszönjük. −válaszolt anyám mosolyogva.
-
Amúgy hogy
vagy? −Szorította meg anyukám a kezem.
-
Fáj a lábam,
de jól van. −győzködtem őket.
-
Miért nem hívtál
fel? −Tértek a szüleim egyből a tárgyra.
-
Mert nem
akartalak. Jól vagyok nem is értem miért jöttetek ide. −ültem fel mérgesen fújtattam.
-
Harry hívott.
Azt mondta szükséged van ránk. Azt mondta, amíg hazahoztak a kórházból rólunk
beszéltél és ebből gondolta…−magyarázta apám.
Ideges lettem.
Ki tudja még kiket emlegettem? Mi van, ha Harryről is beszéltem? Vagy bármiről,
ami a lelkem mélyén titokban lapult?
-
Menjetek el.
−Mondtam halkan.
-
Tessék Faith?
−Kérdezte anyukám.
-
Menjetek el.
−Mondtam hangosabban.
-
De kislányom…−sipította
anyu. Könnybe lábadt szemmel nézett rám. Még utoljára megkérdezte, hogy
biztos-e azt hallotta, amit mondtam.
-
Kérlek, menjetek
el és ne jöjjön be senki. −mondtam nehezen.
-
Igaza van.
Gyerünk, Linda hagyjuk magára biztos fáradt. −Becsukták maguk mögött az ajtót.
Végre. Hatalmas
káoszt éreztem a fejemben és a szívemben. Ahogy megláttam, ahogy Harry állt és
védeni próbált úgy éreztem: szeret. De ez ellentétben volt azzal, amiket
mondott és néha, ahogy viselkedett. Félre húztam a takarót. Nagy levegőt vettem
és lecsavartam a lábamról a kötést. Nem voltam tisztában azzal, hogy mekkora is
a lábamon a seb. Meg kell hagyni nagyon csúnya volt és sok öltés volt rajta…Nyílt az ajtó és már lassan ordítani akartam, hogy menjen ki, de amikor megláttam ki elhallgattam.
-
Bejöhetek? −Kérdezte.
-
Igen. −Feleltem
rekedten. A lábamat visszadugtam a takaró alá, hogy ne vegye észre, hogy
levettem a kötést. Nagyon fájt, ahogy a takaró hozzá ért, de némán tűrtem és
megpróbáltam mosolyogni.
-
Jobban vagy?−Kérdezte. Helyet foglalt a közeli széken.
-
Mondjuk.−sóhajtottam. Kezem-észrevétlenül- a vérző sebre csúsztattam.
-
Kérsz valamit?−Dőlt hátra a székben.
-
Egy kis narancslé jól esne.−vallottam be.
-
Hozok.−pattant fel a székről.−Azonnal jövök. És egy dobozzal hozok.−kacsintott.
Megint magamra maradtam. Ahogyan elhaltak a látogatóm léptei letoltam a lábamról
a takarót és visszatekertem a kötést. Épp végeztem. Nem sokkal utána már nyílt
is az ajtó.
-
Nézd. Még hoztam ilyet is. −rázta a csokis dobozt.−Fájdalomra első osztályú.
szerelmire is.−dobta az ölembe.
-
Nekem nincs szerelmi bánatom.−ellenkeztem.
-
De van. Liam mesélt valamit, de te szerintem te többet tudnál mondani.−töltött
egy pohárba narancslevet.
-
Nem fontos.−motyogtam magam elé.
-
Ezzel be is ismerted.−Nyújtotta át a poharat. Remegő kézzel nyúltam utána. Számhoz
emeltem és mélyet kortyoltam.
-
Bökd ki.−erősködött.
-
Faggatni jöttél vagy látogatni?−Kuncogtam.
-
Mindkettő.−mosolygott vissza.
-
Neki kezdek, de csak ha még töltesz egy pohár narancslevet.−Vigyorogtam.
Kikapta a kezemből a poharat és rekordsebességgel újra töltötte.