2. évad 2.rész

-          Hello Taylor Swift vagyok.–nyújtott kezet Taylor. Harry meglepődve keresett rejtekhelyet Taylor mögött.

-          Faith Smith. –ráztam meg Tay vékony kezét. –Ő itt a barátom Harry Sytles. Biztos ismered.

-          Jobban, mint gondolnád. –suttogtam bosszúsan.

-          Tessék? –kérdezte mosolyogva. Ujjait összekulcsolta a Harryével. A szőkeség várta, hogy Harry kezet nyújtson. Persze Harrynek esze ágában sem volt.

-          Örvendek Harry. –nyújtottam a kezem. Tétován megszorította a kezem. Olyan, volt mintha az áramütés futott volna végig rajtam. Füstölögtem magamban. Nath is bemutatkozott. Harryvel röpke pillantásokat vetettünk egymásra. Harry szemei megállapodtak a lábamon. A sebem vizsgálta. Zöld szemeiben aggodalom tükrődözött. Szapora légzésem nem tudtam visszafogni. A düh már-már erőt vett rajtam. Nehezemre esett Taylorra figyelni, aki kezesen csicsergett a tervekről.

-          Nagyszerű. –mosolyogtam. –Megbocsájtanál? Friss levegőre van szükségem. –suttogtam, hogy Harry ne hallja.

-          Rendben, de mikor lesz időd megtudni a részleteket? –ráncolta a szemöldökét.

-          Meséld el Nath-nek. –biccentettem rá. Nath felkapta a fejét. Eddig Harryvel szemezett, dühös pillantása elárulta, hogy ő is azt érzi, amit én.

Kiegyeztünk Taylorral és sietősen elhagytam a szobát. Kilépve a folyosóra nem tudtam merre rohanjak. Egy takarítónő csatogott el mellettem.

-          Bocsánat. Merre van a  mosdó?–szólítottam meg.

-          A földszinten, jobbra. –válaszolt kedvesen.

-          Köszönöm.

Öles léptekkel elsuhantam. Lerohantam a lépcsőn. Kis híján beleütköztem egy srácba.

-          Sajnálom. –motyogtam zavartan.

-          Jól vagy? –nézett rám a hatalmas kék szemeivel. Hosszú szempillái szépen keretezték a kék szemeit. Fekete haja lágyan omlott a homlokába. Magas és izmos volt. Egy fehér pólót viselt, egy hozzá színben illő Adidas cipővel.

-          Nem mondhatnám. –erőltettem egy mosolyt.

-          Még akkor is elbűvölő, vagy ha erőlteted a mosolygást. Mondta egy mosoly kíséretében.

-          Ez inkább vicsorítás.– csóváltam zavaromba a fejem. Hátra pillantottam a vállam mögött. Reménykedtem, hogy Nath nem jön utánam.

-          Vársz valakit?  a hajába túrt és engem figyelt.

-          Nem igazán. –pirultam el.

-          Egyébként Christian vagyok! –nyújtotta a kezét.

-          Én Faith. Megfogtam a kezét és megráztam.

-          Itt laksz? –kérdezte.

-           Nem. Nem lakom a hotelben…

-           Mármint Londonban. Itt laksz?

-          Igen. –feleltem. –Miért?

-          Londonban kevés ilyen gyönyörű hölggyel találkoztam. Bókolt még mindig szorította a kezem.

-          Nekem most mennem kell. –haboztam. Ajtócsapkodás hallatszott és az érzésem támadt, hogy Nath keres.

-          Szomorú. –hangjában csalódottság csengett. –De nem hagyok elmenni egy ilyen lányt, mint te. –kacsintott. A farzsebébe nyúlt és előhúzott egy névjegy kártyát. Átnyújtotta és a következő szavakat intézte hozzám:           -           Adios szépség.

A lépcső tetején Harry állt. Amikor észrevettem elsüllyesztettem a névjegykártyát a zsebembe és tovább indultam. Harry követte a példám. Szúrós pillantást vetett Christianra és a nyomomba eredt. Gyorsan elfordultam jobbra. Berohantam a mosdóba és elbújtam az egyik fülkébe.

Felmásztam a wc tetejére, hogy ne látsszon a lábam. Próbáltam visszafojtani a lélegzetem.

Hol van? Kutattam a szememmel. Erre fordult be. Itt csak a vészkijárat van. És a mosdó. Elvigyorodtam a felirat láttán.

Ha Faith lennék hova bújnék? Töprengtem. Jól körbenéztem, hogy lát e valaki. Utána bekukucskáltam a mosdóba. Üresnek tűnt. Becsuktam magam mögött az ajtót.

-          Hol vagy? –kérdeztem pajkos hangon. Lehajoltam és láttam egy pár cipőt.

-          Megvagy!–téptem fel az ajtót.

-          Te is haver. –mordult rám egy férfi. Kivált a háta mögül egy lány. Lenéztem. Az ő cipőit láttam.

-          Haver nagyon sajnálom. –hátráltam meg.

-          Elhiszem…–morogta.

Ijesztő hangok szűrődtek ki a szomszédos fülkéből. Harry hangja és egy srácé. Nem bírtam tovább. Kirontottam. Harry épp hátrált egy srác elől. A fiú kigyúrt volt. Magasabb és erősebb. Egy pár évvel idősebb lány, mint én, állt szégyenkezve a fiú mögött. Arcát a tenyerébe temette.

-          Pat. –próbálkozott halkan, de meg sem hallotta. Harryt sarokba szorította. Ütésre emelte a kezét. Harry összeszorította a szemét. Az ütés a gyomrát érte. Fájdalmasan nyögött.

-          Állítsd meg! –üvöltöttem rá a lányra. Ijedten rezzent össze.

Pat megragadta Harry karját és felemelte. Fájdalmában nyöszörögött.

-          Idióta. –ugrottam Harry és Pat közé.

Pat kicsit meglepődött, de nem igazán zavartatta magát. Könnyűszerrel arébb lökött.

-                      Állj le!–üvöltöttem. Visszafurakodtam Harry és Pat közé.

-                      Állj félre. –morogta.

-                      Nem! Hagyd békén.–löktem meg.

-                      Állj már félre te értetlen ribanc. Pat karon ragadott és megrángatott. Az erős kezei között rongybabának éreztem magam.

-                      Engedd el. –nyöszörögte Harry.

-                      Mégis miért? A barátnőd? –vigyorgott gonoszan.-   Te kukolhatod az én csajom? A lány meggyötörten állt ott. Elfordította a fejét, hogy ne lássa a félelmünket.  Pat lekicsinylően végig mért.

-                      Nem annyira jó csaj, haver, de a segge azért jó.– bele markolt a fenekembe. Felemeltem a kezem és pofon vágtam. Hangosan csattant Pat arca. Ekkor végre elengedett. Szúros pillantással nézett vissza rám.

-                      Húzz el a fenébe. –kiáltottam rá dühösen. Próbáltam erősnek látszani, és álltam a tekintetét. Egész testemben remegtem, a felkarom lüktetett a fájdalomtól. Hallottam, hogy Harry nehézkesen vette a levegőt mögöttem. Szorosan a testéhez lapultam a hátammal.

-                      Hilary. –szólította a lányt. A lány felemelte a fejét. Szeme könnytől csillogott. Pat meghátrált. Megfogta Hilary kezét és elhagyták a mosdót. Hilary hátrapillantott és egy „bocsánatot” tátogott.

Még mindig nem mertem fellélegezni, pedig már percek óta elmentek. Kifújtam a levegőt, ami még a veszekedéskor bent rekedt.

-                      Jól vagy?–kérdezte Harry rekedt hangon.

-                      Igen. –suttogtam. Maga felé fordított így szembekerültem vele. Szeme tompán csillogott, kezeit a gyomrára szorította. Ő is remegett.

-                      Sajnálom. –kért bocsánatot. Bűntudatosan nézett le a cipőm orrára.

-                      Mégis mit?

-                      Ami történt. –válaszolt.

-                      Harry nem te tehetsz róla, hogy egy elmebeteg most vezette le a dühét..

-                      …hogy nem hívtalak. –vágott a szavamba.

-                      Végül is már nem járunk. Egészséges férfi vagy és Taylor szép…

-                      De nem erről van szó…

-                      Harry akkor miről?–csattantam fel.

-                      Ígérem, hogy majd elmondom, de nem tehetem most.

-                      Harry nézd én tényleg nem értelek. Ráztam meg a fejem. Sajnálja, de nem magyarázhatja meg most.

Közelebb hajolt.

-                      Faith. –búgta a fülembe. Lehajtottam a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni. Megfogta az állam, felemelte a fejem és megcsókolt. Fogai súrolták az ajkaim. A nyelvünk táncot járt. Harry szokásához híven beszívta az alsó ajkam és játékosan megharapta.

-                      Ne csináld.–kuncogtam.

-                      Na és ezt? –kérdezte fennhangon. Puha ajkait a nyakamra tapasztotta. Minden részére apró csókokat hintett. Elért egy pontot, megtalálta az erogén zónám. Felnyögtem. Lehunytam a szemeim. Élveztem a pillanatot és Harry méltón is zárta. Megint belém harapott, párszor megszívta az érzékeny bőrt és elhúzódott. Nedves nyomot hagyott a nyakamon.

-                      Ez fájt. –néztem rá bosszúsan. Huncutul elvigyorodott. A fejem csóváltam. Harry nem a szavak embere…

-                      Menj, Taylor már vár. –biccentettem az ajtóra. Bólintott. Olyan fájdalmasnak hangzott a számból ez a mondat, hogy még Harry is érezte a fájdalmam. -    Beszélünk, ígérem.–suttogta két csók között.

 Ott hagytam és elsétáltam a tükör elé. Megmostam az arcom és a kezeim. A hideg víz enyhítette a szapora légzésem és szívverésem. Papír törlővel megtöröltem a kezeim. Megfordultam. Harry eltűnt. Közelebb léptem a tükörhöz, hogy  szemügyre vegyem a foltot a nyakamon.

-                      A fenébe. –szitkozódtam. Sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Élénk piros színben pompázott a nyakamon. Na és, hogy takarom el? Sállal? Na de nyáron?! Semmi használható ötlet nem jutott eszembe.

Hálát adtam, hogy nem vágattam le a hajam. Pontosan igazítottam arra, hogy a foltot eltakarja. Elégedetten méregettem a tükörképem. Nem látszik, de csak ha nem mozgok túl gyorsan. Megtapogattam a csókunktól duzzadó ajkaim, olyan érzés volt mintha Harry ajkai még mindig ott lennének. Elpirultam és kiléptem, a mosdóból.

-                      Nath. Beléptem a szobába. A barátom egyedül ücsörgött az asztal mellett. Idegesen rám mosolygott.

-                      Taylor elment próbálni, azt üzente, hogy nincs ideje várni rád ezért elment. Két óra múlva jön vissza.

-                      És akkor mi mit csinálunk? –mosolyogtam vissza rá.

-                      Én azt nem tudom, hogy te mit csinálsz, de én hazamentem. Akárcsak Mrs. Nicola. Hangja dühösen csengett. Arca vonásai megkeményedtek.

-                      Itt hagysz? –húztam fel a szemöldököm.

-                      Igen. De ne aggódj, nem leszel egyedül.  Szemeit a nyakamon levő foltra szegezte. Elsétált mellettem és a válla felett hátraszólt: - Styles elszórakoztat. A 684-as szoba. Becsukta maga mögött az ajtót.

-                      Idióta. Mormoltam. Megsúroltam a foltot.

Harry

-                      Jól van? –kérdezte a pincér.

-                      Igen, csak hozza már a jeget. Halk nyöszörgés hagyta el a szám. A gyomrom nagyon fájt. Az adrenalin elhagyta a testem. Minden porcikám fájt. Megéri ez az egész fájdalom, hiszen megcsókolhattam újra őt. Nem mondhatom el neki, pedig szeretném.

-                      Hozza már azt a cseszett jeget? –sóhajtottam fel.

-                      Itt van. Az ajtón nem a pincér lépett be hanem Faith.

-                      Te itt? Mosoly futott át az arcán. Becsukta az ajtót és leült mellém.

-                      Le a pólóval. –mosolygott.

-                      Semmi előjáték? –néztem nagyot.

-                      Harry át fog nedvesedni a pólód. –kuncogott.

-                      Pedig már úgy meg örültem. –biggyesztettem le az ajkam.

-                      Taylor azért van nem? Inkább kijelentésnek szánta, nem kérdésnek. Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. A fejem felett átvettem a pólóm.

-                      Ez mióta van meg. –simított végig a tetoválásomon.

-                      Rég. –válaszoltam kurtán.

-                      Tetszik. –jegyezte meg. Óvatosa simogatta. Láttam, hogy akar valamit kérdezni. Mély levegőt vett:           -           Taylor miatt van?

-                      Nem. –mondtam sértődötten.

-                      Nyomta a lelkem. –magyarázkodott. A bal kezébbe vette a jeget és rátette a hasamra.

-                      Hideg. –szisszentem fel.

-                      Harold a jég, hó az hideg. –kuncogott.

-                      Tudom. –mondtam duzzogva.

A fejembe sok gondolat tolongott. Mély gondolkodásomból Harry riasztott fel.

-     Fait. Faith! –megfogta a kezem. Nem értettem mi a baj.

-     Fáj.  Arcán megjelentek a kis gödröcskéi. Megrázta a haját, és beletúrt.

-     Mi a francért is tartom neked?  Elengedtem a jeges csomagot.

-     Na. –húzta vissza a kezem.

-     Harry Styles engedj. – könyörögtem. Magához rántott. –Harry fájni fog. –figyelmeztettem. Magához húzott. Arcunkat pár centi választotta el.

-     A csókom? –kérdezte cinkos mosoly kiséretében.

-     Nem hanem ez. –a kezem a hasára tettem és megnyomtam.

-     Ne csináld!–dörrent rám. Hangja fenyegetően csengett.

-     Akkor engedj. –mondtam dacosan.

-        Nem. –mondta szárazon. Kiszabadítottam magam a szorításából, mert lépteket hallottam.

-        Harry engedj. –sziszegtem. De válaszként elém tárta a száz wattos mosolyát.

-        Harry jönnek. –könyörögtem.

-        És? –nézett rám a csillogó zöld szemeivel.

-        Kirúgnak. Kérlek… Mély levegőt vett és elengedett. Leszálltam az ágyról és az ablakhoz sétáltam. Zavartan néztem ki.

-        Fáj még a lábad? –törte meg a csendet.

-        Nem.

Hitetlen pillantást vetett rám. Láttam a szemem sarkából. Megfordultam és ránéztem.

-         Harry sok idő eltelt, azóta. –suttogtam.

-         Meddig fogod ezt még felhozni?

-         Amíg fáj. Dühös voltam rá. Én jobban szenvedtem, mint ő.

-         Akkor hallani fogom még.–bólogatott. Letörölte a hasáról a megolvadt jeget. Magára kapta a pólóját és visszafeküdt.

-         Történt veled mostanság valami izgalmas? Végig simított a karján, a tetoválásait szemrevételezte.

-         Szobafogságot kaptam. Eszembe jutott, hogy Jenna már hozzám sem szól.

-         És mi van Jenna hercegnővel? Felpillantott rám. Ijedten gondoltam arra, hogy gondolatolvasó.

-         Semmi.–fújtam ki a levegőt.

-         Zayn mesélte, hogy Jenna azt mondta, hogy nem akarsz látni.

-         Tessék? Tágra nyílt szemekkel bámultam rá. – Mikor volt ez?

-         Egy hete. Felhívhattalak volna, de sok dolgunk volt.

-         Elhiszem. –mondtam gúnyosan. –Nekem beszélnem kell Jennával. Mondd meg a kis Taylorodnak, hogy sietek.

-         Nem az én… jó, de siess.

A gondolataim előre tódultak. Jenna soha nem tett volna ilyet. Tudta, hogy mennyire fáj… Nem figyeltem, levágtam a kanyart. Megint neki mentem valakinek. Ismerős illatot éreztem. Fel sem kellett néznem. Tudtam, hogy ki ő.

-         Zayn. –hangomba düh és öröm került. Idegesen nézett rám. Elvárásommal ellentétben nem fogadott kitörő örömmel.

-         Mit keresel itt? –ajkairól pattogtak a szavak.

2. évad - 1. A váratlan társaság...

 

-         Vedd fel.–könyörögtem a telefonnak.  A sokadik próbálkozásomra sem vette fel. –A francba. Mormoltam. Ledobtam a telefonom az ágyra, idegesen beszívtam az alsó ajkam. Miért nem veszik fel? Már számtalan üzenetet hagytam mindegyik srácnak. De egyikük sem válaszolt.

Támadt egy jó ötletem. Lehuppantam a laptopom elé. Felnyitottam és bekapcsoltam. Bepötyögtem a kódot és vártam. Azonnal felléptem a Twitteremre. Több mint tízezer új követőm lett.

-         Istenem. –suttogtam. A szám elé kaptam a kezem. Trend is lettem. Tehát mindenki tisztában van a Harry üggyel. Ahogy számítottam. Rengeteg utálkozó hozzászólást is kaptam. Kitöröltem sorra őket. “Ocsmány kurva. Hátrálj Harrytől.”, “Remélem belehaltál a gyönyörbe…”, “ribanc Harry az én pasim!” kategóriájukat. Végül mély sóhajok közepette töröltem a felhasználót. Ez a legjobb. Bizonygattam. A nagy terv kudarcba fulladt. Kisöpörtem a szőke tincseimet az arcomból és a halántékomra tapasztottam az ujjaim. Mit tegyek?

Az elmélkedésem a telefonom rezgése szakította félbe. Reménykedve, hogy Harry gyorsan felkaptam és a fülemhez emeltem.

-         Igen?–szóltam bele reményteli hangon.

-         Faith kisasszony, nos nem gondolom, hogy engem várt ilyen kitűnő örömmel. –jegyezte meg az igazgató nő. Hangjára csüggedt lettem.

-         Mit óhajt?–fújtam ki a levegőt. Észre se vettem, hogy a levegőt bent tartottam.

-         Munka lehetőséget. Csak egy női hírességhez. –kihangsúlyozta, hogy “női hírességhez”.  –Érdekli?

-         Igen. –feleltem visszafogottan. Legszívesebben lecsaptam volna a telefont.

-         Akkor ezt megbeszéltük. Szeretne tudni valamit az alanyáról?

-         Nem fontos. Azt tudom, hogy nő. –bosszankodtam.

-         Akkor megmondom, hogy elvállalod. –csicseregte.

-         Rendben. –mondtam fog csikorgatva. –Egyéb mondani valója akad?

-         Igen. –szólt duruzsolva. –Most ne törd el semmid. Majd megüzenem a címet és a találkát. Ne késs.

-         Ahogy akarja. Viszlát.

Mély levegőt vettem. Legalább a munka eltereli a gondolataim. Nekidőltem az ágy támlának. A kezembe vettem a telefonom. Megkerestem Harry számát és írtam egy üzenetet.

„Remélem nem haragszol rám. Csak szeretném, ha tudnád, hogy viselkedj úgy, hogy meg sem történt.”

Fájdalmas sóhaj kíséretében az „Elküld” gomb felett köröztem az ujjammal. Nem volt lelkem elküldeni. Hogy felejthetném el a dolgokat? Miből gondolom, hogy ezt elolvassa vagy válaszol rá, ha a többire nem tette? Elmentettem piszkozatként. A telefonkönyvet ismét megnyitottam. Ujjaim rutinosan tárcsáztak Nathant. A telefont olyan erősen szorítottam, hogy  elfehéredtek az ujjperceim. Nath a szokása szerint a harmadik csengésre vette fel.

-         Igen? –hangja álmosan csengett. Sejtéseim szerint este kirúgott a hámból. Én meg a két hónapos szobafogságom-töltöttem.

-         Nath. –suttogtam.

-         Hercegnő, mi a baj?

-         Ne hívj így. –mosolyogtam a könnyeimen keresztül.

-         Rendben. Baj van? Átmenjek?

-         Megtennéd? A szobafogságom még tart. –mondtam szemrehányóan.

-         Kellett neked összeakaszkodnod Styles-szal. –kuncogott.

-         Lehet. –vontam meg a vállam.

-         Bedobok egy kávét és elviselhetővé varázsolom magam, mert az este elnyúlt.

-         A hangodból ítélve nem csak annyi történt.

-         Megyek és megtudod. –mondta sejtelmesen.

*Nathan a hívás után*

Nyújtózkodott. Véletlenül bele ütközött a mellette pihenő  testbe. Békésen pihent, mellkasa  fel alá emelkedett. Hal nyöszörgés hagyta el a száját, amikor elhagyta az ágyat.

-         Nathan… Maradj még.–kérlelte a lány.

-         Mennem kell Jenna. –bújt bele a ruháiba. –Hamarosan jövök. Menj haza és pihenj.

-         Már megint itt hagysz. –mondta panaszos hangon. Könyökét az ágyra fektette és rá a fejét.

-         Megint? –rökönyödött meg Nathan. –Az első eset, hogy itt vagy…

-         Ki hívott? –szegezte neki a kérdést. Nath nem válaszolt. Jenna mérgesen elkapta a telefont, amit az ágyon hagyott.

-         Faith…–mondta haragosan. Barna szeme elsötétedett, arca komor lett. –Az idegeimre megy. Mindig jobb nálam.

-         Ne mondj ilyet! –mosolygott Nathan. –Te is jó vagy…–hosszú gondolkodás után fejezte be-… valamiben.

-         Abban, hogy Faith árnyékában legyek? –csattant fel.

-         Például. –cukkolta Nath.

-         Egy görény vagy! –fakadt ki. –Menj és dugd meg.

-         Szívesen. – Vigyorgott.

-         És én még lefeküdtem veled?

-         Ennyi alkohol után örvendj, hogy nem egy idegbeteg mellett kötöttél ki. Mellesleg semmi nem történt. Nem tudtalak haza vinni és ide jöttünk. Csak tudnám miért másztál a kanapéról ide?

Jenna arcát pír lepte el. Biztos volt benne, hogy történt valami. De csak álom volt. Mérgesen pillantott a távolodó Nath után.

Megkönnyebbült sóhaj tört fel belőle, amikor magára maradt.

*Faith szemszöge*

-         Mi a baj hercegnő? –rontott be kopogás nélkül Nath a szobámba.

-         Mondtam, hogy…

-         Ne hívjalak hercegnőnek.–próbálta utánozni a hangom.

-         Nem is beszélek így. –ráncoltam a homlokom.

-         Ennél rosszabb. –ajkain mosoly bujkált.

-         Nem veszik fel a telefont. Nem írnak vissza. Mintha nem is lennék.–szomorkodtam.

-         Biztos sok a dolguk. –vigasztalt Nath.

-         Nem hiszem.

-         Figyelj, van egy ötletem. –mondta ragyogó arccal.

-         Mi? –kérdeztem búskomoran. A telefonom-szuggeráltam, hátha megcsörren. De nem tette.

-         Elmegyünk az egyik koncertjükre. –vázolta.

-         Milyen pénzből? Nem engednek anyuék el, és nem lesz koncert itt Londonban.

-         Ne legyél ünneprontó. Belógunk és szerzünk fuvart.

-         Nathan ez értelmetlen. Feleslegesen teperek, mert lemaradtam erről a buszról. Beletörődőm és kész. –babráltam a hajam végével. Úgy éreztem, hogy ha tovább feszegetjük, ezt a témát menten elbőgöm magam így témát váltottam:

-         Mesélj az estédről. –böködtem izgatottan.

-         Leittuk magunkat Jennával. –mesélte el mosolyogva a történteket. Nagyokat nevettem a történteteken.

-         Ott aludt? –csodálkoztam.

-         Ott. –mesélte kuncogva. –Reggel meg mellettem ébredt, azt hitte történt valami köztünk…

-         Hát nem bírj az alkoholt…–jegyeztem meg közömbösen.

Jenna a visszatérésünk óta nem nagyon szólt hozzám. Minden percben, amit együtt töltöttünk éreztette velem, hogy én vagyok a hibás. Inkább elkerültem és a kiérdemelt fogságom-töltöttem.

-         Mesélj valamit.

-         Mit? –néztem csodálkozva Nathre.

-         Hallottam, hogy kaptál egy állást. Gratulálok.

-         Legalább eltereli a gondolataim. De fogalmam nincs, kiről van szó. Híres és lány. Az igazgatónő kihangsúlyozta, hogy nő nemű. –meséltem nevetve. –A szerződés megvan. Majd találkozok az alanyommal.

-         Arra is rámászhatsz, ha félredobod a nézeteid. Ahogy kimondta arcán kaján vigyor terült el.

-         Hogy legyek leszbikus? –néztem rá elkerekedett szemekkel. Huncut szemekkel nézett vissza rám.

-         Nem, csak megteheted. Én támogatlak.

-         Lezbikus? –kukucskált be az ajtón Mark.

-         Viccelődünk. –magyarázkodott Nath, beletúrt a hajába és a bátyámra nézett.

-         Ja, akkor jó…–könnyebbült meg Mark. –Valaki keres. –biccentett az ajtó felé.

-         Jössz? –pillantottam hátra a vállam felett Nathre.

-         Naná!

A szívem a torkomba dobogott. Harry az tudom! Reszkető kezem végig futattam a  korláton és gyorsan szedtem a lábam a lépcsőkön. Nath a nyomomba volt, a nyakamba lihegett.

Mély levegőt vettem és kitártam a résnyire nyitott ajtót.

-         Faith Smith-hez van szerencsém? –kérdezte kérges hangon a felém magasodó alak.

-         Igen. Nekem meg…?–néztem rá hatalmas szemekkel.

-         Bart. Kérlek, fáradj velem. Az autóban vár az igazgatónő. Mennünk kell, ma találkozol …

-         Ja, oké. –szakítottam félbe. –Velem jöhet Nathan? –biccentettem a mellettem álló srácra.

-         Igen. –felelte kis gondolkodás után. Sarkon fordult és a kocsihoz lépett. Kinyitotta az ajtót és beszálltunk. Hagytam üzenetet Marknak és izgatottan fészkelődtem a hátsó ülésen.

Az út kanyargós volt. És kiderült, hogy Bart nem szereti, ha késésben van. Több kanyart levágott. Számtalan imát elsuttogtam, hogy épségbe túléljem. Hirtelen fékezett. Nem számítottam, a hirtelen megállásra és lefejeltem az előttem levő ülést.

-         Itt vagyunk. –mondta vidáman Bart. –Még van két percünk. Siessetek.

Nath és én váltottunk egy „nem értem ezt az embert” nézést és követtük Mrs. Nicolát.

Fel sem tűnt, hogy a mindig cserfes Mrs. Nicola csendbe burkolózott. Öles léptekkel előttünk tipegett. Kocognunk kellett, hogy utolérhessük. Kitárta a nagy vasajtót. Beléptünk egy hatalmas épületbe. Ez egy hotel, drága hotel. Vontam le a következtetést az ott flangáló emberekről és a drága bútorzatról.

-         Erre. – engedett előre Bart. Hamarosan hívom a kisasszonyt, addig szolgálják ki magukat. –mutatott az italoktól és finomságoktól roskadozó pultra. Az igazgatónő bólintott.

-         Faith? –szólított meg Mrs. Nicola. –Valamit el kell mondanom.

-         Hagyja. –legyintettem. Odasétáltam a pulthoz és töltöttem magamnak egy nagy pohár friss almalevet. A számhoz emeltem a poharat és mélyet kortyoltam a hűs folyadékból.

Nath bekapott néhány bonbont és a berendezést vizsgálta. Elismerően bólogatott.

-         Igazgatónő, aláírta a szerződést? –kérdeztem szorosan szorongatva a poharam.

-         Igen. –válaszolt bűnbánó képpel. – Egy hónap és pár nap a munkaidő, és nagyon sajnálom. –suttogta alig hallhatóan.

-         Rá se rántson. –mondtam csipkelődve. –Hát mindig nem lehet fiú előadókat kapni…

-         Nem erről van szó. –tiltakozott. Vörösre rúzsozott ajkait további magyarázatra tátotta.

-         Kíméljen most, mert közel vagyok ahhoz, hogy elájuljak. – csitítottam. Engedelmesen elhallgatott és elhúzódott az egyik sarokba.

Bart nevetését hallottam a folyosó végéről. Egy női hang is követte a példáját. Kortyoltam párat az italból és a tekintetem a nyíló ajtóra szegeztem. A látványtól kiköptem az italom. A kezeim nem engedelmeskedtek és a pohár hangos csörömpöléssel a földön landolt. Apró szilánkokba tört. Ajkaim hangtalanul formáltak egy „Édes Istenem”-et. Karjaim bágyadtan csüngtek a testem mellett…

2. ÉVAD

2.ÉVAD

Hamarosan kezdődik a második évad. Remélem lesznek új olvasók is és a régiek is értesülnek a kezdetről.

Faith nem éri el Harryt semmi hír a banda felől. Kétségbeesett.