2. évad. - 3. rész

Kedves olvasóim úgy érzem ezt a blogot be kell fejeznem. Egyszerűen kimerült az ihlet ehhez e bloghoz. Hiába izzadok vért, nem tudok egy elfogadható részt írni. Így *dobpergés* gondolkodom egy új blogban. Nem tudom, hogy lenne-e kedvetek olvasni(megkérlek írd meg kommentbe, hogy érdekel-e vagy sem, és ha igen melyik tagról olvasnál szívesebben.) Továbbá itt van két blogom is:
•My Best Behaviour
•My fake boyfriend Harry Styles (Cece-vel fordítjuk!)
Itt van a rész, remélem tetszik. Előreláthatólag még 3 vagy 6 rész lesz, hogy tudjam befejezni:)

  

-          Én is örvendek neked. – mondtam dühösen.  Az arcán zavar futott át, mély levegőt vett és elsétált mellettem. Utána néztem. Bement Harryhez és becsukta az ajtót. Megcsóváltam a fejem. A szívem azt diktálta, hogy menjek utána, de az agyam lázasan kampányolt amellett, hogy menjek el Jennához. Ökölbe szorítottam a kezem. A franc vinné el! Iszonyat mérges vagyok, de nem mehetek el. Ha dühös vagyok mindig csak rossz döntéseket hozok. Bármennyire is szeretném, nem megyek sem Zayn után, sem bosszút állni Jennán. Elég nagy büntetés neki, hogy ilyen dolgokra képes. Lesétáltam a hotel bárjába. Dübörgött a zene és félhomály volt. Még csak 6 óra van, de sokan már részegek.  Idétlenül rángatóznak az egyik sarokban a zenére. Nagy ívben elkerültem őket és a másik sarokba húzódtam. Rendeltem egy pohár vörösbort.

-          Jól vagy? – Harry leült velem szemben.

-          Nem, nem vagyok jól. – mérgesen meredtem rá. Csillogó zöld szemmel pislogott vissza rám.

-          Harry ne csináld. – szóltam rá dühösen.

-          Mit? – kérdezte ártatlanul.

-          Ezt.

-          Mit, ezt?

-          Harry most komolyan fel akarsz húzni? Mély lélegzetet vettem. A fejem zúgott, a zene idegesítően vibrált a fülemben.

-          Kimegyek levegőzni. – közöltem vele közönyösen. Bólintott. Magához intette a pincérnőt, és valamit rendelt. Alig tudtam átverekedni magam a tömegen. Fellélegezve csuktam be magam mögött az ajtót.

Hátam a hideg falnak támasztottam. Ez egy mellék kijárat volt, azoknak akik, cigizni vagy levegőzni szerettek volna. A gondolataim kissé kitisztultak, de még mindig zúgott a fejem.

Túl sok dolog történt ma. Az információk megállás nélkül áramlottak a fejemben. „Jenna keresztbe tett”, „Zayn idegenként bánt velem”, „Harry és Taylor járnak”…

Fogalmam sincs most mi történt és miért? A kérdések vadul cikáztak a fejemben, amíg meg nem szakította valaki:

-          Szia! Egy magas srác észrevétlenül megállt mellettem.

-          Hello. – mondtam gyanakodva. Zavaróan közel volt így arrébb léptem. Jobban szemügyre vettem a társaságom. Fekete haja a homlokába hullott, eltakarta a szemeit.  Hosszú szövetkabátot viselt, kezében egy még égő cigi csikket szorongatott.

-          Hogy hívnak, édes? – kérdezte. Mélyet szívott a cigiből és rám fújta a füstöt. Köhögve válaszoltam:

-          Faith.

-          Maxhez van szerencséd. Vadul vigyorgott. Nem a szemembe nézett, hanem a testem. A lábaimnál és a nyakamnál tovább időzött, mint kellett volna.

-          Faith, mond, neked van pasid? Közelebb lépett. Akkor éreztem meg az alkoholtól és cigi szagtól keveredő leheletét. Biztos voltam benne, hogy nem fog kiszáradni…

-          Szerintem semmi közöd. Mondtam sértődötten. Ijedten néztem rá, amikor még közelebb hajolt.

-          Tudod, nekem nincs. A barátnőm nem bírta a… dolgaim. – keserűen idézett fel valamilyen emléket. Bal kezét neki támasztotta a halnak, közvetlenül a fejem fölött. Nem igazán volt menekülési lehetőségem. Beszéltesd! Jutott eszembe.

-          Miért? A hangom nagyon halk volt. Visszafojtott lélegzettel vártam a választ.

-          Erőszak… – ízlelgette a szavakat.

-          Szerintem normális vagy, csak engedj már el. 

-          Nem, nem, most szórakozunk egy kicsit. Neki préselt a falnak. Mozdulni sem tudtam.

-          Engedj már el. – szóltam rá hangosabban. Rúg-kapáltam, de minden mozdulatomnál a szorítás erősebb lett. Kifulladva engedtem el magam. Max a fülembe hörgött. A gyomrom felkavarodott a lehelete szagától. Kezeim neki feszítettem a mellkasának, amitől csak egy elégedett nyögés szakadt fel belőle.

-          Kívánlak. – suttogta a fülembe. Tágra nyílt szemekkel, szaggatottan vettem a levegőt.

-          Figyelj Max, az alkohol beszél belőled… – próbálkoztam. – Engedje l és elfelejtjük.

Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésem és a csípőjét nekem nyomta. Váratlanul lecsapott az ajkaimra. A nyelve durván tört utat a számba, keresve az én nyelvem. Végső elkeseredésemben teljes erőmből megharaptam.

-          Bassza meg.  Hátrébb lépett, de még mindig a falhoz szorított. – Hát ilyen tüzes kiscsaj lennél?

-          Engedj el. – sikoltottam. – Segítsééég!

-          Pszt. – susogta a számba. Megint megcsókolt. Kétségbe esetten rángattam a fejem, hogy ne találja meg az ajkaim. Amikor elege lett, megragadta az állam és megtartotta a fejem.

-          Milyen szép a nyakad. – duruzsolta. –Mindjárt szebb lesz.  Odahajolt és a fogai közé vette az érzékeny bőrt. Felszisszentem.

-          Jobb lett. Elégedetten bámulta a kiszívott nyakam. – Még egyet, hogy ne felejtsd el ezt a napot.

Hevesen tiltakoztam ellene.

-          Hagyj békén. – morogtam. A nyakamra szorítottam a kezem. Max próbálta lefeszíteni a kezeim, és sikerrel járt. Már a második foltot hagyta a nyakamon.

-          Mi a franc van itt? – Harry meglepett hangját hallottam az ajtó irányából.

-          Húzz a francba, haver.  Max közönyösen pillantott Harryre. – Ha megdöntöttem, oda adom.

-          Engedd el szarházi. – ragadta meg a kezem Harry. – Engedd el. Ismételte dühösebben. Meglökte. A túlzott alkoholfogyasztás miatt botorkálva ment balra. Kaptam az alkalmon és Harry háta mögé surrantam.

-          Menj be. – utasított Harry.

-          Nem! – makacskodtam.

-          Nem megverni akarom Faith. – mondta kedvesen.

-          Hát akkor mit? –kérdeztem.

-          Igazad van semmit. – Harry undorodva nézett Maxre, akárcsak én. Max harsányan nevetett a beszélgetésünkön. Harry kinyitotta az ajtót. Megkönnyebbülve sóhajtottam, amikor elhagytuk a bárt. Harry hotelszobájába mentünk.

-          Kérsz vizet?

-          Igen. – suttogtam. Az adrenalin még mindig megállíthatatlanul pezsgett a véremben. A fürtös elhagyta a szobát és egy pohár vízzel tért vissza. Reszkető kézzel nyúltam utána.

-          Bántott? – hangja elcsuklott.

-          Nem. – ráztam a fejem.

-          Fáj valahol? Zöld szemei aggodalmat tükröztek. Megittam a vizet.

-          A rohadékja. – túrt a hajába. Megrázta gönd9r haját és rám nézett.

-          Mi az Harry? – ideges lettem. – Mondd már.

-          Láttad a nyakad?

-          Istenem. – simítottam végig a nyakamon.  A tükör előtt szörnyülködve vizsgáltam magam.

-          Itt maradsz. – motyogta Harry. Eltűnt. Hallottam a hangját. Telefonált.

-          Igen. Nagyon sajnálom. Persze, hogy jól. Nagyon köszönöm. Oh, mondta már? Akkor remélem, megérti.

-          Harry? – bizonytalan léptekkel követtem Harry útját.

-          Jó éjt, és viszlát. –letette a telefont. Kérdőn néztem rá.

-          Kivel beszéltél?

2. évad 2.rész

-          Hello Taylor Swift vagyok.–nyújtott kezet Taylor. Harry meglepődve keresett rejtekhelyet Taylor mögött.

-          Faith Smith. –ráztam meg Tay vékony kezét. –Ő itt a barátom Harry Sytles. Biztos ismered.

-          Jobban, mint gondolnád. –suttogtam bosszúsan.

-          Tessék? –kérdezte mosolyogva. Ujjait összekulcsolta a Harryével. A szőkeség várta, hogy Harry kezet nyújtson. Persze Harrynek esze ágában sem volt.

-          Örvendek Harry. –nyújtottam a kezem. Tétován megszorította a kezem. Olyan, volt mintha az áramütés futott volna végig rajtam. Füstölögtem magamban. Nath is bemutatkozott. Harryvel röpke pillantásokat vetettünk egymásra. Harry szemei megállapodtak a lábamon. A sebem vizsgálta. Zöld szemeiben aggodalom tükrődözött. Szapora légzésem nem tudtam visszafogni. A düh már-már erőt vett rajtam. Nehezemre esett Taylorra figyelni, aki kezesen csicsergett a tervekről.

-          Nagyszerű. –mosolyogtam. –Megbocsájtanál? Friss levegőre van szükségem. –suttogtam, hogy Harry ne hallja.

-          Rendben, de mikor lesz időd megtudni a részleteket? –ráncolta a szemöldökét.

-          Meséld el Nath-nek. –biccentettem rá. Nath felkapta a fejét. Eddig Harryvel szemezett, dühös pillantása elárulta, hogy ő is azt érzi, amit én.

Kiegyeztünk Taylorral és sietősen elhagytam a szobát. Kilépve a folyosóra nem tudtam merre rohanjak. Egy takarítónő csatogott el mellettem.

-          Bocsánat. Merre van a  mosdó?–szólítottam meg.

-          A földszinten, jobbra. –válaszolt kedvesen.

-          Köszönöm.

Öles léptekkel elsuhantam. Lerohantam a lépcsőn. Kis híján beleütköztem egy srácba.

-          Sajnálom. –motyogtam zavartan.

-          Jól vagy? –nézett rám a hatalmas kék szemeivel. Hosszú szempillái szépen keretezték a kék szemeit. Fekete haja lágyan omlott a homlokába. Magas és izmos volt. Egy fehér pólót viselt, egy hozzá színben illő Adidas cipővel.

-          Nem mondhatnám. –erőltettem egy mosolyt.

-          Még akkor is elbűvölő, vagy ha erőlteted a mosolygást. Mondta egy mosoly kíséretében.

-          Ez inkább vicsorítás.– csóváltam zavaromba a fejem. Hátra pillantottam a vállam mögött. Reménykedtem, hogy Nath nem jön utánam.

-          Vársz valakit?  a hajába túrt és engem figyelt.

-          Nem igazán. –pirultam el.

-          Egyébként Christian vagyok! –nyújtotta a kezét.

-          Én Faith. Megfogtam a kezét és megráztam.

-          Itt laksz? –kérdezte.

-           Nem. Nem lakom a hotelben…

-           Mármint Londonban. Itt laksz?

-          Igen. –feleltem. –Miért?

-          Londonban kevés ilyen gyönyörű hölggyel találkoztam. Bókolt még mindig szorította a kezem.

-          Nekem most mennem kell. –haboztam. Ajtócsapkodás hallatszott és az érzésem támadt, hogy Nath keres.

-          Szomorú. –hangjában csalódottság csengett. –De nem hagyok elmenni egy ilyen lányt, mint te. –kacsintott. A farzsebébe nyúlt és előhúzott egy névjegy kártyát. Átnyújtotta és a következő szavakat intézte hozzám:           -           Adios szépség.

A lépcső tetején Harry állt. Amikor észrevettem elsüllyesztettem a névjegykártyát a zsebembe és tovább indultam. Harry követte a példám. Szúrós pillantást vetett Christianra és a nyomomba eredt. Gyorsan elfordultam jobbra. Berohantam a mosdóba és elbújtam az egyik fülkébe.

Felmásztam a wc tetejére, hogy ne látsszon a lábam. Próbáltam visszafojtani a lélegzetem.

Hol van? Kutattam a szememmel. Erre fordult be. Itt csak a vészkijárat van. És a mosdó. Elvigyorodtam a felirat láttán.

Ha Faith lennék hova bújnék? Töprengtem. Jól körbenéztem, hogy lát e valaki. Utána bekukucskáltam a mosdóba. Üresnek tűnt. Becsuktam magam mögött az ajtót.

-          Hol vagy? –kérdeztem pajkos hangon. Lehajoltam és láttam egy pár cipőt.

-          Megvagy!–téptem fel az ajtót.

-          Te is haver. –mordult rám egy férfi. Kivált a háta mögül egy lány. Lenéztem. Az ő cipőit láttam.

-          Haver nagyon sajnálom. –hátráltam meg.

-          Elhiszem…–morogta.

Ijesztő hangok szűrődtek ki a szomszédos fülkéből. Harry hangja és egy srácé. Nem bírtam tovább. Kirontottam. Harry épp hátrált egy srác elől. A fiú kigyúrt volt. Magasabb és erősebb. Egy pár évvel idősebb lány, mint én, állt szégyenkezve a fiú mögött. Arcát a tenyerébe temette.

-          Pat. –próbálkozott halkan, de meg sem hallotta. Harryt sarokba szorította. Ütésre emelte a kezét. Harry összeszorította a szemét. Az ütés a gyomrát érte. Fájdalmasan nyögött.

-          Állítsd meg! –üvöltöttem rá a lányra. Ijedten rezzent össze.

Pat megragadta Harry karját és felemelte. Fájdalmában nyöszörögött.

-          Idióta. –ugrottam Harry és Pat közé.

Pat kicsit meglepődött, de nem igazán zavartatta magát. Könnyűszerrel arébb lökött.

-                      Állj le!–üvöltöttem. Visszafurakodtam Harry és Pat közé.

-                      Állj félre. –morogta.

-                      Nem! Hagyd békén.–löktem meg.

-                      Állj már félre te értetlen ribanc. Pat karon ragadott és megrángatott. Az erős kezei között rongybabának éreztem magam.

-                      Engedd el. –nyöszörögte Harry.

-                      Mégis miért? A barátnőd? –vigyorgott gonoszan.-   Te kukolhatod az én csajom? A lány meggyötörten állt ott. Elfordította a fejét, hogy ne lássa a félelmünket.  Pat lekicsinylően végig mért.

-                      Nem annyira jó csaj, haver, de a segge azért jó.– bele markolt a fenekembe. Felemeltem a kezem és pofon vágtam. Hangosan csattant Pat arca. Ekkor végre elengedett. Szúros pillantással nézett vissza rám.

-                      Húzz el a fenébe. –kiáltottam rá dühösen. Próbáltam erősnek látszani, és álltam a tekintetét. Egész testemben remegtem, a felkarom lüktetett a fájdalomtól. Hallottam, hogy Harry nehézkesen vette a levegőt mögöttem. Szorosan a testéhez lapultam a hátammal.

-                      Hilary. –szólította a lányt. A lány felemelte a fejét. Szeme könnytől csillogott. Pat meghátrált. Megfogta Hilary kezét és elhagyták a mosdót. Hilary hátrapillantott és egy „bocsánatot” tátogott.

Még mindig nem mertem fellélegezni, pedig már percek óta elmentek. Kifújtam a levegőt, ami még a veszekedéskor bent rekedt.

-                      Jól vagy?–kérdezte Harry rekedt hangon.

-                      Igen. –suttogtam. Maga felé fordított így szembekerültem vele. Szeme tompán csillogott, kezeit a gyomrára szorította. Ő is remegett.

-                      Sajnálom. –kért bocsánatot. Bűntudatosan nézett le a cipőm orrára.

-                      Mégis mit?

-                      Ami történt. –válaszolt.

-                      Harry nem te tehetsz róla, hogy egy elmebeteg most vezette le a dühét..

-                      …hogy nem hívtalak. –vágott a szavamba.

-                      Végül is már nem járunk. Egészséges férfi vagy és Taylor szép…

-                      De nem erről van szó…

-                      Harry akkor miről?–csattantam fel.

-                      Ígérem, hogy majd elmondom, de nem tehetem most.

-                      Harry nézd én tényleg nem értelek. Ráztam meg a fejem. Sajnálja, de nem magyarázhatja meg most.

Közelebb hajolt.

-                      Faith. –búgta a fülembe. Lehajtottam a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni. Megfogta az állam, felemelte a fejem és megcsókolt. Fogai súrolták az ajkaim. A nyelvünk táncot járt. Harry szokásához híven beszívta az alsó ajkam és játékosan megharapta.

-                      Ne csináld.–kuncogtam.

-                      Na és ezt? –kérdezte fennhangon. Puha ajkait a nyakamra tapasztotta. Minden részére apró csókokat hintett. Elért egy pontot, megtalálta az erogén zónám. Felnyögtem. Lehunytam a szemeim. Élveztem a pillanatot és Harry méltón is zárta. Megint belém harapott, párszor megszívta az érzékeny bőrt és elhúzódott. Nedves nyomot hagyott a nyakamon.

-                      Ez fájt. –néztem rá bosszúsan. Huncutul elvigyorodott. A fejem csóváltam. Harry nem a szavak embere…

-                      Menj, Taylor már vár. –biccentettem az ajtóra. Bólintott. Olyan fájdalmasnak hangzott a számból ez a mondat, hogy még Harry is érezte a fájdalmam. -    Beszélünk, ígérem.–suttogta két csók között.

 Ott hagytam és elsétáltam a tükör elé. Megmostam az arcom és a kezeim. A hideg víz enyhítette a szapora légzésem és szívverésem. Papír törlővel megtöröltem a kezeim. Megfordultam. Harry eltűnt. Közelebb léptem a tükörhöz, hogy  szemügyre vegyem a foltot a nyakamon.

-                      A fenébe. –szitkozódtam. Sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Élénk piros színben pompázott a nyakamon. Na és, hogy takarom el? Sállal? Na de nyáron?! Semmi használható ötlet nem jutott eszembe.

Hálát adtam, hogy nem vágattam le a hajam. Pontosan igazítottam arra, hogy a foltot eltakarja. Elégedetten méregettem a tükörképem. Nem látszik, de csak ha nem mozgok túl gyorsan. Megtapogattam a csókunktól duzzadó ajkaim, olyan érzés volt mintha Harry ajkai még mindig ott lennének. Elpirultam és kiléptem, a mosdóból.

-                      Nath. Beléptem a szobába. A barátom egyedül ücsörgött az asztal mellett. Idegesen rám mosolygott.

-                      Taylor elment próbálni, azt üzente, hogy nincs ideje várni rád ezért elment. Két óra múlva jön vissza.

-                      És akkor mi mit csinálunk? –mosolyogtam vissza rá.

-                      Én azt nem tudom, hogy te mit csinálsz, de én hazamentem. Akárcsak Mrs. Nicola. Hangja dühösen csengett. Arca vonásai megkeményedtek.

-                      Itt hagysz? –húztam fel a szemöldököm.

-                      Igen. De ne aggódj, nem leszel egyedül.  Szemeit a nyakamon levő foltra szegezte. Elsétált mellettem és a válla felett hátraszólt: - Styles elszórakoztat. A 684-as szoba. Becsukta maga mögött az ajtót.

-                      Idióta. Mormoltam. Megsúroltam a foltot.

Harry

-                      Jól van? –kérdezte a pincér.

-                      Igen, csak hozza már a jeget. Halk nyöszörgés hagyta el a szám. A gyomrom nagyon fájt. Az adrenalin elhagyta a testem. Minden porcikám fájt. Megéri ez az egész fájdalom, hiszen megcsókolhattam újra őt. Nem mondhatom el neki, pedig szeretném.

-                      Hozza már azt a cseszett jeget? –sóhajtottam fel.

-                      Itt van. Az ajtón nem a pincér lépett be hanem Faith.

-                      Te itt? Mosoly futott át az arcán. Becsukta az ajtót és leült mellém.

-                      Le a pólóval. –mosolygott.

-                      Semmi előjáték? –néztem nagyot.

-                      Harry át fog nedvesedni a pólód. –kuncogott.

-                      Pedig már úgy meg örültem. –biggyesztettem le az ajkam.

-                      Taylor azért van nem? Inkább kijelentésnek szánta, nem kérdésnek. Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. A fejem felett átvettem a pólóm.

-                      Ez mióta van meg. –simított végig a tetoválásomon.

-                      Rég. –válaszoltam kurtán.

-                      Tetszik. –jegyezte meg. Óvatosa simogatta. Láttam, hogy akar valamit kérdezni. Mély levegőt vett:           -           Taylor miatt van?

-                      Nem. –mondtam sértődötten.

-                      Nyomta a lelkem. –magyarázkodott. A bal kezébbe vette a jeget és rátette a hasamra.

-                      Hideg. –szisszentem fel.

-                      Harold a jég, hó az hideg. –kuncogott.

-                      Tudom. –mondtam duzzogva.

A fejembe sok gondolat tolongott. Mély gondolkodásomból Harry riasztott fel.

-     Fait. Faith! –megfogta a kezem. Nem értettem mi a baj.

-     Fáj.  Arcán megjelentek a kis gödröcskéi. Megrázta a haját, és beletúrt.

-     Mi a francért is tartom neked?  Elengedtem a jeges csomagot.

-     Na. –húzta vissza a kezem.

-     Harry Styles engedj. – könyörögtem. Magához rántott. –Harry fájni fog. –figyelmeztettem. Magához húzott. Arcunkat pár centi választotta el.

-     A csókom? –kérdezte cinkos mosoly kiséretében.

-     Nem hanem ez. –a kezem a hasára tettem és megnyomtam.

-     Ne csináld!–dörrent rám. Hangja fenyegetően csengett.

-     Akkor engedj. –mondtam dacosan.

-        Nem. –mondta szárazon. Kiszabadítottam magam a szorításából, mert lépteket hallottam.

-        Harry engedj. –sziszegtem. De válaszként elém tárta a száz wattos mosolyát.

-        Harry jönnek. –könyörögtem.

-        És? –nézett rám a csillogó zöld szemeivel.

-        Kirúgnak. Kérlek… Mély levegőt vett és elengedett. Leszálltam az ágyról és az ablakhoz sétáltam. Zavartan néztem ki.

-        Fáj még a lábad? –törte meg a csendet.

-        Nem.

Hitetlen pillantást vetett rám. Láttam a szemem sarkából. Megfordultam és ránéztem.

-         Harry sok idő eltelt, azóta. –suttogtam.

-         Meddig fogod ezt még felhozni?

-         Amíg fáj. Dühös voltam rá. Én jobban szenvedtem, mint ő.

-         Akkor hallani fogom még.–bólogatott. Letörölte a hasáról a megolvadt jeget. Magára kapta a pólóját és visszafeküdt.

-         Történt veled mostanság valami izgalmas? Végig simított a karján, a tetoválásait szemrevételezte.

-         Szobafogságot kaptam. Eszembe jutott, hogy Jenna már hozzám sem szól.

-         És mi van Jenna hercegnővel? Felpillantott rám. Ijedten gondoltam arra, hogy gondolatolvasó.

-         Semmi.–fújtam ki a levegőt.

-         Zayn mesélte, hogy Jenna azt mondta, hogy nem akarsz látni.

-         Tessék? Tágra nyílt szemekkel bámultam rá. – Mikor volt ez?

-         Egy hete. Felhívhattalak volna, de sok dolgunk volt.

-         Elhiszem. –mondtam gúnyosan. –Nekem beszélnem kell Jennával. Mondd meg a kis Taylorodnak, hogy sietek.

-         Nem az én… jó, de siess.

A gondolataim előre tódultak. Jenna soha nem tett volna ilyet. Tudta, hogy mennyire fáj… Nem figyeltem, levágtam a kanyart. Megint neki mentem valakinek. Ismerős illatot éreztem. Fel sem kellett néznem. Tudtam, hogy ki ő.

-         Zayn. –hangomba düh és öröm került. Idegesen nézett rám. Elvárásommal ellentétben nem fogadott kitörő örömmel.

-         Mit keresel itt? –ajkairól pattogtak a szavak.